Kutatók mondják: árulkodik rólunk, hogyan sétálunk
Éppen olyan kellemesen érezhetjük magunkat egy jól megtervezett városi környezetben, mint a természetben – állítják a Bristoli Egyetem kutatói, akik az emberek sétájának kinematikáját elemezték.
Éppen olyan kellemesen érezhetjük magunkat egy jól megtervezett városi környezetben, mint a természetben – állítják a Bristoli Egyetem kutatói, akik az emberek sétájának kinematikáját elemezték.
Pandémiaként emlegetik a mozgásszegény életvitel terjedését, amit csak súlyosbít a Covid–19. A legújabb kutatások a lustákat is megnyugtathatják – de meg is ijeszthetik.
Nemcsak hosszú ideig tart, de felesleges is – állítja egyre több kutatás a fitneszedzők által sulykolt bűvös napi tízezer lépés szükségességéről.
Azt kérik, hogy „aki szívén viseli az egyetemek szabadságának ügyét”, vegyen részt a megmozduláson.
A károsanyag-kibocsátás csökken, ha kerékpározunk vagy sétálunk, az energiaigény miatt viszont nagyobb szén-dioxid-lábnyoma van ilyenkor az étkezésünknek.
Ha a dolgozók napi negyedórával többet sétálnának, az akár évente 100 milliárd dollárral (30 ezer milliárd forinttal) is többet hozhatna a világ gazdaságának egy új elemzés szerint.
Egy új amerikai kutatás szerint a gyaloglás leggyorsabb, de még nem futó tempója jó jelzője a szervezet és az agy öregedésének.
Kisebb eséllyel lesz túlsúlyos vagy elhízott az a gyerek, aki rendszeresen gyalog, kerékpárral, esetleg rollerrel jár iskolába – ezt a laikusként is logikusnak tűnő dolgot támasztották most alá konkrét számokkal tudósok.
10 milliárd forint EU-s támogatás ment el különböző szabadidős, közösségi programokra, de egyre több jel utal arra, hogy nem mindenhol költötték el a pénzeket a legmegfelelőbb módon.
E három dolog közelebb visz minket a zsenialitáshoz, a kérdés csak az, hogy hogyan.
Évente már tízezreket vonzanak azok a tematikus séták, amelyeken a város kevésbé ismert oldalát mutatják be a résztvevőknek, általában egy-egy szakértő vezetésével.
Nyitottság az újra: a kutatások szerint az alkotó képzeletnek az tesz jót, ha semmire sem koncentrálunk, mert ilyenkor a gondolkodásunk rugalmasabbá válik, egymástól látszólag távoli képzeteket engedünk egymás mellé. De milyen helyzetekben csókol meg minket a múzsa?
Közös hazasétálásra invitálja az embereket egy Facebook-esemény Robival, a medvével. Aki most már a szabadság megtestesítőjévé vált.
A rágógumizás gyaloglás közben emeli a pulzusszámot és az energiafelhasználást japán tudósok egy új tanulmánya szerint.
A férfi öt évvel ezelőtt tűnt el, több ezer mérfölddel arrébb találták meg az amazóniai esőerdőben.
Walnut, a brit agár gazdája szerette volna, ha segít neki néhány kutyabarát gazdi könnyebbé tenni az idős, beteg kutya elmenetelét. – Amit kapott végül, arra legmerészebb álmaiban sem számított.
A német kutyatörvény jövőre lép majd életbe, tiltani fogják az állatok láncon, illetve ketrecben tartását is.
A Watch Dogs 2-t azért is szeretik sokan, mert viszonylag nagy szabadságot biztosít a felhasználónak. Egy játékos élt is a lehetőséggel.
A brit férfi India legdélebbi pontjáról indult el, és egy jótékonysági szervezet kalkuttai irodájáig menetelt, amely számára több mint 3 és félmillió forintnyi összeget sikerült összegyűjtenie.