Eric Weiner filozófus utazó nemrég megjelent A zsenialitás földrajza ‒ A világ legkreatívabb helyeinek nyomában az ókori Athéntól a Szilícium-völgyig című könyvében arra keresi a választ, miként indult virágzásnak a kreatív zsenialitás bizonyos helyeken, bizonyos korokban. Mit tanulhatunk a zseniktől, hogyan kamatoztathatjuk a tanulságokat a jelenben?

A séta ereje

Az ókori görögök, akiknek a tudományt, a demokráciát és a filozófiát köszönhetjük, az alváson kívül mindössze napi fél órát töltöttek a házukban. A nap többi részét az agorán, vagyis a piactéren, a gymnasiumban vagy a palaistrán, azaz a birkózók küzdőterén töltötték, esetleg sétáltak. Mindenhová gyalog jártak. Ám nem csak a görögök szerettek sétálni. Sok géniusznak gyaloglás közben születtek a legjobb ötletei. Dickens a Karácsonyi ének írásakor London sikátorait rótta, Mark Twain szintén fel-alá járkált munka közben. Lánya így emlékezett vissza: „Diktálás közben Apa időnként köröket rótt a szobában… és ilyenkor mintha egy új szellem jelent volna meg ott.”

Marily Oppezzo es Daniel Schwartz, a Stanford Egyetem pszichológusai egy kísérletük során a sétálás és a kreativitás közötti összefüggéseket vizsgálták. A résztvevőket két csoportba osztották: sétálókra és ülőkre. Majd alkalmazták a Guilford-féle szokatlan használat tesztet, amellyel a kreativitás egyik lényeges összetevőjét, a divergens gondolkodást lehet mérni. A konvergens, lineárisabb gondolkodókkal szemben a divergens gondolkodók többféle, váratlan problémamegoldással képesek előállni.

Az ókori görögök tudtak valamit

Shutterstock

A Journal of Experimental Psychology folyóiratban közzétett eredmények megerősítették, hogy az ókori görögök tudtak valamit: a sétálók kreativitási szintje „következetesen és jelentősen” magasabb volt, mint az ülőké. Meglepő módon az nem játszott szerepet, hogy a szabadban vagy egy zárt térben elhelyezett futópadon sétáltak-e a résztvevők, kétszer annyi kreatív választ adtak, mint az ülő csoport. Nem is kell sokat gyalogolnunk a kreativitás ösztönzéséhez: már öt és tizenhat perc közötti séta is hatásos.

A rendetlen íróasztal

A káoszra legtöbbször felfordulásként, anarchiaként gondolunk. Úgy véljük, mindenképpen kerülendő, rossz dolog. A görögök és a hinduk számára azonban a káosz a kreativitás nyersanyaga. Vagy gondoljunk csak Beethoven közismerten rendetlen íróasztalára és Einstein zűrzavaros szerelmi életére! A káosz nem a kreativitás akadálya, hanem annak fontos eleme. A kreatív emberek nem zűrzavarként tekintenek a káoszra, hanem információs aranybányaként. Ahogy Ilya Prigogine, Nobel-díjas belga kémikus fogalmazott: az örökös káosz nem segíti elő jobban a kreativitást, mint a tökéletes rend, „a kettő között valahol mégis létezik az áttekinthetőségnek és a meglepetésnek egy olyan mágikus találkozója, amelyre a kreativitás épül. Ezen belül minden lehetséges.”

Kreatív kuszaság

Shutterstock

A Minnesotai Egyetem pszichológusai egy kísérletsorozattal utánajártak a kérdésnek, hogy ha az íróasztalunk úgy néz ki, mint egy disznóól, az vajon a zsenialitás jele vagy csak azt mutatja, hogy rendetlenek vagyunk. A résztvevőket két csoportra osztották: az egyik csoportnak egy tiszta, rendezett irodában, a másiknak pedig egy rendetlen, zsúfolt irodában kellett előállniuk javaslatokkal arról, miként lehetne pingponglabdákat minél ötletesebben felhasználni. Minden résztvevő ugyanannyi ötlettel állt elő, de a rendetlen irodában ötletelők érdekesebb és kreatívabb javaslatokkal rukkoltak elő. Kathleen Vohs, a kutatás vezetője szerint a rendetlen környezet „ösztönzi a konvenciók alóli felszabadulást”. Vohs és munkatársai a digitális világban is vizsgálták a kuszaság szerepét, és hasonló eredményre jutottak: a „tiszta” weboldalak kevésbé fejlesztik a kreatív gondolkodást, mint a „kuszák”.

Múzsa mértékkel

Vajon mi a helyzet az alkohollal? Két nemzetet találunk a világon, amely saját magáról nevezte el nemzeti italát: a skótok a scotchot, a bengáliak a banglát ‒ és egy időben mindkettő a zsenik földje volt. A közfelfogás szerint az alkohol és a kreativitás kéz a kézben járnak, és talán nem véletlen, hogy megannyi részeges írót és művészt tudunk felidézni.  William Faulkner Nobel-díjas amerikai író állította, hogy képtelen lenne szembenézni az üres papírlappal, ha nem lenne vele egy üveg Jack Daniel’s. Van Goghtól Jackson Pollockig számos festő kortyolgatott munka közben. Winston Churchill pedig kijelentette, hogy múzsája, az ital nélkül nem tudta volna megírni The World Crisis (A világválság) című ötkötetes memoárját.

Más hatással

Shutterstock

Az alkoholnak a kreatív folyamat minden szakaszára ‒ felkészülés, inkubáció, megvilágosodás, megerősítés ‒ más hatása van. Torsten Norlander svéd pszichológus rámutat: az alkoholfogyasztás előmozdítja az inkubációs szakaszt, ám hátrányosan befolyásolja a megerősítési szakaszt. Tehát lehetnek ragyogó ötleteink, ha az alkohol a múzsánk, de nem leszünk képesek felismerni őket.

Egy kísérlet során az Illinois-i Egyetemen mérsékelt mennyiségű alkoholt szolgáltak fel húsz önkéntesnek. Amikor a résztvevők véralkoholszintje elérte a 0,75 ezreléket – ez még éppen a gépjárművezetőknek engedélyezett jogszabályi határérték alatt van –, nem adtak nekik több vodkát áfonyalével. A becsípett önkénteseket, és a kontrollcsoportot képező józan húszfős csoportot olyan tesztnek vetették alá, amely a divergens gondolkodást méri. A Consciousness and Cognition folyóiratban publikálták az eredményeket: a józan résztvevők átlagosan 15,4 másodperc után rukkoltak elő egy kreatív válasszal, míg a vodkaivók csupán 11,5 másodperc után. Nagyobb alkoholmennyisséggel nem végezték el ugyanezt a kísérletet, ám valószínűleg elillanna a kreativitás. Az ókori görögök is így gondolkodhattak: hígították a bort, és olyan lapos kelyhekben szolgálták fel, amelyekből inkább csak szürcsölni lehetett.

Tanács Eszter

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban olvashat, amely lelkünk sötét és napos oldalával foglalkozik.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.