A másfél hónapja munka nélküli művészek 150–300 ezer forintot kaphatnak egy alkalommal, ezért több, akár vidéki fellépést is vállalniuk kell, felvételt kell készíteniük, utóbbi jogdíjaitól pedig elbúcsúzhatnak.
A másfél hónapja munka nélküli művészek 150–300 ezer forintot kaphatnak egy alkalommal, ezért több, akár vidéki fellépést is kell vállalniuk, felvételt készíteni, aminek a jogdíjaitól is elbúcsúzhatnak.
Anyagi támogatást nyújt a II. Kerüleit Önkormányzat azoknak a helyi lakosoknak és kisvállalkozásoknak, akiknek az új típusú koronavírus-járvány okozta helyzetben lehetetlenült el a megélhetése. Azokat is megsegítik, akik otthon ápolják kórházból hazaküldött hozzátartozóikat.
Ebben a szövegben nemzetközi példák segítségével megpróbálom röviden felvázolni az autonóm művészet és a művészeti mező kialakulásának történetét, illetve árnyalni ezeknek a piachoz és a különböző hatalmi mezőkhöz fűződő ambivalens viszonyát. A szöveg második részében a magyarországi művészeti rendszer néhány főbb jellemzőjének ismertetése után javaslatot szeretnék tenni egy szolidaritáselvű kortárs művészeti szervezet létrehozatalára, ami ugyan távolról sem jelentene megoldást a művészeti rendszerbe kódolt összes problémára, de talán fontos lépés lehet a nagyobb mértékű szolidaritás irányába.
A technológiai iparban szerzett milliárdjaiból régóta kutatásokat gründoló Bill Gates szerint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) finanszírozásának leállítása nagyon veszélyes, mivel nincs más, aki a járvány ellen küzdhetne.
Az amerikai elnök szerint az Egészségügyi Világszervezet nem kezelte megfelelően a helyzetet, és összejátszik Kínával. Amíg nem tárják fel az ügyet, az Egyesült Államok nem küld oda több pénzt.
A közel hárommilliárd euró többek között a munkaerő toborzást, a mobilkórházak felépítését és az orvosi eszközök és védelmi felszerelések finanszírozását segíti elő.
Adhat-e a cég a adómentes pénzbeli juttatást a dolgozóinak, ha a koronavírus-járvány miatt foglalkoztatni nem tudja őket? – kérdezte az Adózóna egy olvasója.
Megjelent a Magyar Közlönyben az a rendelet, amely a kieső munkaidőre szóló 70 százalékos bértámogatást szabályozza. Végignéztük, elég sok kérdésünk maradt.