Egy hónapra elegendő munkanélküli támogatás maradt az állam zsebében

Nagyobb költséget jelentettek a kormánynak az úgynevezett passzív kiadások.

  • hvg.hu hvg.hu
Egy hónapra elegendő munkanélküli támogatás maradt az állam zsebében

Egy félév alatt elköltötte a kormány a passzív munkaerőpiaci kiadásokra szánt előirányzat 83,2 százalékát. Az év hátralévő részére már csak nagyjából egy hónapra elegendő pénz maradt ebben a költségvetési zsebben – írja az Mfor.hu.

A hivatalos adatok szerint a koronavírus magyarországi megjelenése óta, márciustól napjainkig több mint 112 ezren veszítették el az állásukat, de a valós szám ennél jóval magasabb lehet. Ennek oka, hogy nem mindenki regisztráltatja magát álláskeresőként, holott ez a feltétele, hogy a munkanélküli igényelni tudja a három hónapig járó álláskeresési ellátást. A jogosultsági idő eleve nagyon rövid időszakot jelent, a kormányt többször is felszólították miatta, a kérés azonban hatástalan volt: még csak átmeneti jelleggel sem fontolták meg a hosszabb idejű segélyezést.

Az Mfor szerint ugyanakkor plusz támogatás nélkül is meglepően sokat kellett erre a 112 ezer új álláskeresőre költenie a kormánynak.

Az államháztartás június végi mérlege alapján eddig nagyobb költséget jelentettek a kormánynak az úgynevezett passzív kiadások a Nemzeti Foglalkoztatási Alapon belül, mint az egyéb tételek, többek között a közfoglalkoztatási programok. Ellenben a passzív kiadások idei 83 milliárdos előirányzatának 83,2 százalékát már el kellett költenie a kormánynak, ez kicsivel több mint 69 milliárd forintot jelent. Az előirányzat az álláskeresési járadékot, a nyugdíj előtti álláskeresési segélyt, az ellátások megállapításával kapcsolatos útiköltség-térítést és az ellátásokkal összefüggő közvetlen költségeket foglalja magába.

Az Mfor szerint csak június hónapban 29,4 milliárd forintot fordított a kormány passzív kiadásokra. Ez annyira kiugró tétel, hogy 2006-ig visszamenőleg egyetlen hónapban sem volt még csak hasonló nagyságú kiadás sem ezen a soron.

A kasszában így annyi pénz maradt, amiből egy átlagos hónap kiadásai fedezhetők, de még egy újabb júniusi hónapra kevés lenne. Ebből következhetne az is, hogy mielőbb módosítani kell az idei költségvetést és átcsoportosításról kell rendelkeznie a kormánynak annak érdekében, hogy minden arra jogosult megkapja az ellátását a következő hónapban is. Erre azonban nem lesz szükség – jegyzi meg a portál.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.