Cukorbeteg házaspárt éheztettek a röszkei tranzitzónában
Három napig nem kapott enni a két idős ember, megint a strasbourgi bíróságnak kellett közbelépnie.
Három napig nem kapott enni a két idős ember, megint a strasbourgi bíróságnak kellett közbelépnie.
Egy iráni 17 éves fiú kivégzése mellett a tranzitzónás éheztetések miatt tiltakozik az ENSZ emberi jogi főbiztossága.
Szerbia felé nyugodtan el lehet hagyni a tranzitzónát – írta a miniszter.
Egy anyától és nagykorú fiától tagadták meg az ételt két és fél napon át, csak azt ehették, amit a három kisebb gyerek meghagyott nekik.
Korábban egy hétig csak az jutott nekik, amit a gyerekeik nem ettek meg.
Csak az jut nekik, ami gyerekeiktől megmarad. A Helsinki Bizottság a strasbourgi bírósághoz fordult, akik felszólították a kormányt, hogy azonnal adjon enni a családnak.
A független politikus szerint a táborban csaknem 50 gyerek van, akik semmi mást nem látnak maguk körül, csak szögesdrótokat.
Az idegenrendészeti őrizetben lévő felnőttek csak úgy kaphatnak ételt a tranzitzónában, hogy egyénenként Strasbourgba írnak egy kérvényt - automatikusan csak kiskorúak kapnak enni. Ezt a kellemetlenséget kerülte a Nikola Gruevszki azzal, hogy a menekültkérelmét Budapesten bírálták el. Adományt viszont továbbra sem kaphatnak, csak az állam emberei léphetnek oda be, illetve az UNHCR munkatársai.
Azt vizsgálta volna az ENSZ-küldöttség, hogy miként érvényesülnek a fogvatartott menedékkérők jogai, de nem engedték be őket a hatóságok a tranzitzónákba, ezért felfüggesztették a hivatalos látogatásukat.
Hétoldalas jelentésben sorolta fel a magyar hatóságok hiányosságait a gyerekek szexuális kizsákmányolása és bántalmazása ellen létrehozott Lanzarote Bizottság.
13 tény helyett 21 valótlanságot állít a Magyar Helsinki Bizottság a kitoloncolt afgán családokról, állítja a Belügyminisztérium. Tagadják például, hogy az egyik afgán asszony veszélyeztetett terhes lenne.
Éjjel, rabomobillal vitték őket a szerb határra.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint a történtek kirívóan sértik a nemzetközi és az uniós jogot.
A BBC három afgán családról ír. Az egyik esetében az Emberi Jogok Európai Bírósága avatkozott közbe.
Kovács Zoltán szerint nincs ingyenebéd, akinek elutasították a menekültkérelmét, nem kap enni a tranzitzónában – a Guardian cikke erről ugyanúgy megemlékezik, mint a Magyar Helsinki Bizottság álláspontjáról: akár az embertelen bánásmód vagy a kínzás vádja is helytálló lehet arra, ami a magyar határon megy éheztetés ügyben.
Hogy ne csak rendőröket és szögesdrótot lássanak – mondta Szél Bernadett, miután beszélt a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal vezetőjével, Végh Zsuzsannával. A hivatal végiggondolja ezt a lehetőséget.
„Ez egy börtönóvoda” – mondta Szél Bernadett, miután Szabó Szabolccsal megnézték a röszkei tranzitzónát.