Tüntetéssel várják az új ombudsmant az első hivatali napján
Az autonómiák és a demokrácia védelméért jelentettek be demonstrációt.
Az autonómiák és a demokrácia védelméért jelentettek be demonstrációt.
hvg.hu
Pártfüggetlen demonstrációt tartanak a Keleti pályaudvar előtt a jövő héten.
hvg.hu
A diszkrimináció elleni fellépés, illetve a saját érdekeik védelme – ezért demonstráltak Nagykállóban.
hvg.hu
Százak tüntettek Pikó András józsefvárosi polgármester-jelölt mellett, aki szerint nem őt kell megvédeni, hanem a kerületben élőket.
hvg.hu
Megtartották az ítélethirdetés előtti utolsó tárgyalást abban a perben, amelyet öt ellenzéki országgyűlési képviselő indított a tavaly decemberben, az MTVA székházánál történtek miatt.
hvg.hu
Úgy tűnik, betelt a pohár az utasoknál, petíciót adtak be, és tüntetést szerveznek a rendszeres késések és káosz miatt. A botrány a MÁV-nál már egy vezérigazgató-helyettes fejébe került. Míg ezermilliárdokat költünk el anélkül, hogy látszana a fejlődés, közben alapvető dolgok sem működnek.
Zelki Benjámin
Szeptember végén világszerte tüntetések lesznek, köztük több magyar városban is. A klímaváltozás veszélyeire hívják fel a figyelmet.
hvg.hu
Nem csak Budapestre szerveznek akciókat, Pécs és Szeged is csatlakozott.
hvg.hu
A szünetben pedig a tiltakozók a stadion körül élőláncot alkottak.
MTI
Elérték céljukat a tüntetések, a hongkongi kormányzó visszavonja a nyugtalanító kiadatási törvényt.
hvg.hu
A színész úgy véli, nincs ma Magyarországon olyan párt, amelyik képviselni tudná vagy akarná a dal üzenetét.
hvg.hu
Boris Johnson brit miniszterelnök a héten kezdeményezte a parlament ülésezésének felfüggesztését, mindössze két hónappal azelőtt, hogy az ország a jelenleg érvényes határidő szerint október 31-én kilép az Európai Unióból.
MTI
A köznevelési törvény módosítása ellen a Kossuth Lajos térre szervezett tüntetésen jelentették be.
hvg.hu
Egyre keményebben fojtják el a tüntetéseket.
MTI
A Társaság a Szabadságjogokért egyik ügyfelének beadványa alapján hozott ilyen tartalmú határozatot a Független Rendészeti Panasztestület.
hvg.hu
Egyikük figyelmeztető lövést adott le. A hétvégi megmozdulások alatt egy 12 évest is letartóztattak a hatóságok.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az első becslések szerint legalább 35 ezer ember vonult fel Drezdában szombat délután, hogy elítélje az idegengyűlöletet és az intoleranciát, és kiálljon a nyílt és szolidáris társadalom mellett.
MTI
Számos olyan profilt törölt a Facebook és a Twitter az elmúlt órákban, amiket a közösségi oldalak szerint a hongkongi kormányellenes tüntetők lejáratása miatt hoztak létre. A Twitter az állami hirdetéseket is blokkolta.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A szakadó eső ellenére is százezrek követelik az utcán Hongkongban a helyi vezető távozását, a kínai függés csökkentését.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Szórványos, kis létszámú tiltakozásokat tartottak szombaton orosz ellenzéki aktivisták Moszkvában, melyeken a résztvevők szabad választásokat és a korábban őrizetbe vett tiltakozók szabadon engedését követelték.
hvg.hu
hvg.hu
MTI