Túlóráztatás és akár 500 ezres bírság: új rendeleteket adtak ki a járvány miatt
Vasárnap éjszaka több új kormányrendelet is megjelent a Magyar Közlönyben.
Vasárnap éjszaka több új kormányrendelet is megjelent a Magyar Közlönyben.
Nagy a feszültség a túlhajszoltság, a túlóráztatás és a kiszámíthatatlan időbeosztás miatt.
Egyre súlyosabb a tömegközlekedés helyzete Miskolcon: járatok szűntek meg, csúcsra járnak a túlórák a városi közlekedési vállalatnál a sofőrhiány miatt. Az új polgármester vizsgálatot, következményeket ígér, és tűzoltásba fogott.
A dolgozóknak nem meglepő módon tetszett a szabadpéntek, és még a termelékenységük is kilőtt.
A lépéssel sokkal nehezebb lesz az ügyeleteket tervezni a kórházban.
Azt írták, az illetékes munkavállalói képviselőkkel konzultálva bővítenék a túlórakeretet, ha szükséges lesz.
Az Európai Bizottság már a Magyar Szakszervezeti Szövetség beadványa előtt vizsgálta a decemberben elfogadott törvénymódosítást.
Pedig a kérdés nem a magyar származású amerikai milliárdos személyére vonatkozott, hanem a túlóratörvény bevezetésére.
A diszkontlánc közleményében azt írja, erre kizárólag "valódi önkéntesség" alapján van lehetőség.
A szakszervezeti vezető szerint a dolgozók már most túlterheltek, sokan közülük valamilyen betegséggel küzdenek, a vasúttársaság pedig nem szeretné, ha tovább csökkenne a létszám.
Földiák András szerint ugyanakkor szó sincs kimerülésről.
Az egyik legtöbb embert foglalkoztató állami vállalat sem vezeti be az új változásokat.
Súlyos vereséget szenvedett Theresa May, és bizonytalan, mi lesz a Brexit-tárgyalásokon; egyre több hazai városban halasztják a felújításokat, annyival nőttek az árak; jogállamisági feltételekhez köthetik az uniós támogatásokat. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Magyar kis- és középvállalkozások rendelik el a 400 óra túlórát.
Tavaly többen szereltek le, mint ahányan érkeztek a testülethez.
Ha tíz éven át túlórázik, 45 százalékkal nagyobb eséllyel kaphat agyvérzést, mutatták ki francia tudósok.
Nagyobb a depresszió kockázata azoknál a nőknél, akik heti 55 óránál többet dolgoznak – vélekednek brit kutatók, akik szerint férfiak esetében ez nem áll fenn.
Titkos szavazáson mondhattak véleményt az évi 250 órát meghaladó túlóra alkalmazásáról.
A szakszervezeti vezető szerint a Mercedes-gyárban nem akarnak 400 túlórát, de volt, aki a gyár egyik beszállítójánál a túlórák miatt mondott fel.