F1: Tűz volt a McLaren garázsában, hárman megsérültek
Az istálló szerint nem volt komoly a tűz, a sérülteket pedig gyorsan kiengedték.
Az istálló szerint nem volt komoly a tűz, a sérülteket pedig gyorsan kiengedték.
A kétgyerekes párnak újjá kell építenie családi házát.
A lángokat az anya vette észre, aki a három hónapos kisfiával volt otthon. Még időben ki tudtak menekülni az égő házból.
A kiérkező tűzoltók eloltották a lángokat, az épületben egy holttestre bukkantak.
Az Abai utcában történt a tragédia, a mentők már nem tudták megmenteni az asszony életét.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök reggel felhívta, és együttérzéséről biztosította Szabó István református püspököt annak kapcsán, hogy múlt éjszaka leégett a budapesti Ráday Kollégium épületének több emelete, és a tűzesetben életét vesztette egy ember – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Szombaton leégett a DK központi irodája, szinte minden megsemmisült, az enyészeté lett a párt könyvelése is, benne a kampánykiadásokról szóló papírokkal. Az Állami Számvevőszék most közleményben üzent a pártnak: biztosítani kell a dokumentumok és adatok biztonságos megőrzését és tárolását.
Szerencsére még a New York-i LaGuardia repülőtér aszfaltján tartózkodott a SkyWest Airlines Houstonba tartó járata, amikor az utasok arra lettek figyelmesek, hogy az egyik poggyásztartóban lángra kapott valami.
Egy balatonboglári száz négyzetméteres épület szobájában csaptak fel a lángok.
A katasztrófavédelem szerint megfélemlítésről szó sincs.
Egy fából készült ház gyulladt ki Mexikóban, a hét áldozat közül a legkisebb alig kétéves volt.
Házat vett egy ismeretlen jótevő annak a családnak, amelynek egy hete leégett az otthona a Nógrád megyei Jobbágyiban. Miután az RTL Híradó, majd más média is bemutatta a történetüket, özönlöttek az adományok.
Váchartyán szélén történt az eset.
A villanyóraszekrény gyulladt ki. Senki nem sérült meg.
Kiégett a DK központi irodája a Teréz körúton, a párt pénzt gyűjt, közben Gyurcsány bejelentette, újrakezdték a munkát.
Lakástűzben meghalt egy ember a Győr-Moson-Sopron megyei Újkéren.
Irodaház gyulladt ki Terézvárosban. A 4-es és a 6-os villamos nem közlekedik a Jászai Mari tér és az Oktogon között.
A tűzoltók igyekeznek körülhatárolni a tüzet, a füst nem érinti a települést.
Holttestet találtak Borzaváron, ahol egy családi házban keletkezett tűz vasárnap délután - jelentette be a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóviv