Belecsobban a mesterséges intelligenciába az ország első mobilinfrastruktúra-szolgáltatója
Az egykori Telenorból kibújt CETIN MI-vel azonosítja be a hálózati hibákat.
Az egykori Telenorból kibújt CETIN MI-vel azonosítja be a hálózati hibákat.
HVG
A kerületben lévő társasházak a szemétszállítás előtti napon csak este 8 után tehetik ki a kukáikat.
HVG
Már negyedik éve nincs elég talajvíz ahhoz, hogy a magok kicsírázzanak, ezt csak öntözéssel lehet elérni.
HVG
Több mint 700 ezer forinttal tartoznak az egyik ott dolgozónak.
HVG
Nem tudom annyiért adni az ételt, hogy keressek rajta – írta a tulajdonos.
HVG
Kétnapos ülésen fogadta el a GTC tavalyi beszámolóját a megújított felügyelőbizottság. Habár az ingatlancég nyeresége nőtt, ez még nem menti meg a nagy tulajdonos jegybanki Pallas Athéné alapítványt attól, hogy sokat bukjon rajta.
A keresztény-konzervatív értékrendet közvetíteni akaró Mathias Corvinus Collegium valamiért úgy gondolta, profiljába illik az ezotéria népszerűsítése.
HVG
A fintech cég célja, hogy megrengesse a hagyományos távközlési piacot, és javítsa az ügyfélélményt.
HVG
Lényegesen gördülékenyebbé teszi a generációs vagyontranszfert a bizalmi vagyonkezelés még akkor is, ha van végrendelet, és nem a hagyatéki eljárás sokszor elhúzódó eredményére kell várnia az örökösöknek. Tekintsük át, hogy mitől lehet jobb a bizalmi vagyonkezelés, mint a másik két megoldás!
OTP Private Banking
93 milliárd forintot fizetnek a törzsrészvényekre. Gazdasági vezérigazgató-helyettest is cserélt a vállalat.
HVG
A zuhanást a vámháborúval tarkított volatilis gazdasági helyzettel magyarázzák.
HVG
Homlokra rájár a rúd, mióta elvált Mészáros Ágnestől.
HVG
A cég beszámolójának megjelenése napján tiltotta meg az Országgyűlés az energiaital-vásárlást a kiskorúaknak. Erre is reagáltak.
HVG
Mik az első lépések a mesterséges intelligenciával való ismerkedéshez? Mik az előnyei, mik a korlátai, és mire figyeljünk, ha a cégünkben kezdenénk el használni? A Mérlegen friss adásában ezekre a kérdésekre kerestük a választ, vendégünk Margitay Tihamér, az ELTE Gazdaságtudományi Karának dékánja volt.
Mérlegen
A versenyhivatal szerint a türk partnerek élénken érdeklődtek az eszköz iránt, amivel a kormány úgy a földbe döngölte az inflációt, hogy végül még árréssapkát is bevezetett. A kartellezésről is beszéltek, nem tudni, a GVH kifejtette-e álláspontját, miszerint a kartell nem kartell, ha célja az árak összehangolt csökkentése.
Szünetel az online rendelés, az érintésmentes fizetés és a boltok feltöltésével is gondok voltak. Nehezen megy a kibertámadás kezelése és ez súlyos pénzügyi problémákat okoz a láncnak. Pedig itt grillszezon és a tavaszi ruhák ideje.
hvg.hu
A másik érdeklődő egy zűrös hátterű kassai üzletemberhez köthető.
HVG
A pipereholmik, háztartási szerek alig drágulnak, éppenséggel lefele húzzák az inflációt - például ezzel indokolja az OKSZ, miért kellene véget vetni az intézkedésnek, miközben a miniszter épp kibővíteni készül.
HVG
A kockázatelemző modellek egyre fejlettebbek, a NAV elnöke szerint „érdemes” bevallani a lakáskiadásból származó jövedelmeket. A bevallást új fejlesztés teszi egyszerűbbé.
HVG