Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az építőipari közbeszerzéseken tollasodó Szíjj Lászlónak egy másik cége is nagyon szépen termelt.
Nem hiába vette nevére Szíjj László, a Duna Aszfalt és az autópálya-koncessziós cég (Mészáros Lőrinc melletti) tulajdonosa a Közgépet, avagy új nevén a Duna NRG-t tavaly a cégcsoportba, a vállalat rögtön kisebbfajta csodát művelt.
Míg 2023-ban 20,8 milliárd forintos bevételre 750 milliós szerény profit jutott, addig
tavaly negyedannyi, 5,5 milliárdos bevételre termeltek 1,85 milliárdos nyereséget, osztalék kifizetésére nem került sor.
A Közgép Simicska Lajos, a Fidesz egykori pártpénztárnokának, Orbán Viktor közeli szövetségesének az építőipari cége volt, amely Simicska és Orbán 2014-2015-ös látványos összeveszéséig tarolt az állami építőipari közbeszerzéseken. Miután Simicska kikerült a pikszisből, Orbánnak új vállalatok után kellett néznie, és Mészáros Lőrinc érdekeltségein túl ennek egyik fő haszonélvezője a tiszakécskei Szíjj László Duna Aszfalt nevű cége lett, amely 2023-ban már 214 milliárd forint árbevételt ért el (a tavalyi pénzügyi beszámoló még nem érhető el).
A 2018-as választások után Simicska szinte minden vagyonát átadta a NER-elitnek, így került a Közgép 2020-ban Szíjj érdekeltségébe, aki 2024-ben át is nevezte a vállalatot Duna NRG-re (a vállalatot 70 százalékban közvetlenül Szíjj, 30 százalékban a Duna Aszfalt tulajdonolja).
Szíjj László egy másik vállalatának, a 2021-ben alapított Duna Aszfalt Építő Zrt.-nek (figyelem, ez nem azonos a cégcsoport zászlóshajójának tekintendő, fent is említett, teljes nevén Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Zrt.-vel!) is megjelent a pénzügyi beszámolója.
Csodálkozni itt is lehet, hiszen a cég egy év alatt 3,5-szeresére növelte a bevételét, 12,7 milliárdról 41,9 milliárd forintra, míg nyereségét megkétszerezte 3,76 milliárd forintra (ebből 2,5 milliárd üzemi eredmény, további 1,6 milliárd pedig pénzügyi műveletekből származott, 372 milliós adófizetési kötelezettség mellett). Osztalékot itt sem fizettek, a pénzt az eredménytartalékba rakták.
A cégben összesen három szellemi foglalkozású alkalmazott dolgozik, akiknek a bérköltsége összesen 44,6 millió forint volt, ami fejenként havi 1,23 millió forintos fizetést tesz ki.
A pénzügyi beszámoló szerint a vállalat jelenleg az M49-es gyorsforgalmi út, M3-as autópálya és Ököritófülpös között szakasz közútfejlesztési kivitelezési feladatait végzi. A projekt befejezésének várható ideje 2026. szeptember.
Egy másik Szíjj-érdekeltség a Duna Aszfalt Projekt Zrt., amely jelenleg az M4-es gyorsforgalmi út, Törökszentmiklós Kisújszállás közötti szakasz közútfejlesztési kivitelezési feladatait végzi, ennek várható befejezésének ideje 2025. december.
A projekt bizonyosan jól jövedelmez, mert egy év alatt megkétszerezte bevételét (27,9-ről 54,9 milliárd forintra), ahogyan a nyereség is szépen emelkedett 2,1 milliárdról 5,4 milliárd forintra (+257%), az összeget az eredménytartalékba helyezték.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Viharba került a spanyolországi Alicantéból Rómába tartó Wizz Air-járat, a hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak és kiabáltak az utasok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.