Nevet válthat a budapesti Ritz-Carlton, Al Habtoor Palace lehet belőle
Khalaf Al-Habtoor dubaji üzletember felmondta a vezetői szerződést az üzemeltető Marriott-tal, az épület homlokzatáról már le is került a felirat.
Khalaf Al-Habtoor dubaji üzletember felmondta a vezetői szerződést az üzemeltető Marriott-tal, az épület homlokzatáról már le is került a felirat.
HVG
Három részre osztanák a világot: egyes országok szabadon hozzáférnének, másokat korlátoznának benne, Oroszország és Kína pedig egyáltalán nem részesülhetne belőlük.
HVG
A Fidesz korábbi pártpénztárnoka és 2015-ig egyik fő oligarchája, Simicska Lajos bizalmasaként ismert Vida Ildikó több Mészáros-cég vezetőségében is helyet foglal.
HVG
Az MSZP frakcióvezetője szerint az állami cég a Mátrai Erőmű megvásárlásakor engedély nélkül fizetett ki hitelkiváltásként Mészáros Lőrinc érdekeltségének 5 milliárdot.
HVG
A legfelső vezetés fizetése a dolgozókénál nagyobb arányban csökkent. Ez is része a tavaly kötött megállapodásnak, amelynek értelmében az üzemek bezárásának elkerüléséért a cég fizetéseket csökkent és leépít, ami egyúttal a német autóipar válságának újabb tünete.
HVG
Egy 300 millió forintos ingatlanhoz is hozzájutott a milliárdos.
HVG
A CATL akkugyártó nagyvállalatot azzal gyanúsította meg az USA védelmi minisztériuma, hogy együttműködik a kínai hadsereggel. A cég ezt tagadja, és kérdésünkre közölték, hogy a magyarországi gyárépítésük zavartalanul megy tovább.
HVG
Változik a jogi helyzet – ezzel magyarázta a McDonald's azt, hogy visszavonta a sokszínűségi célkitűzéseit.
HVG
Most sem sok kínai cég dolgozik a Panasonic beszállítói láncában, de azt a keveset is megpróbálják leépíteni.
HVG
Azzal gyanúsítják a CATL-t, hogy a kínai hadsereggel dolgozik együtt. A cég szerint tévedésről van szó.
HVG
Sok vállalat a profitja csökkentésével próbálja megoldani, hogy ne kelljen túlságosan emelnie az árakat, de a költségeik egyre nőnek és most már aggasztóan nagy áremelkedést várnak 2025 elejére. Úgyhogy az év eleji átárazásokat érdemes figyelni, hogy okosabbak legyünk - mutatta be az MNB.
A japán Nippon Steel megvette volna a US Steelt.
HVG
Gyakorlatilag nem maradt a Postán kívül magyar cég a csomagkiszállítási szegmensben – a konszolidáció éve volt 2024 magyar a piacon, több kisebb céget is bekebeleztek a tőkeerős nemzetközi szolgáltatók. A közel hatezer automata több mint 80 százaléka két nagy szereplő kezében összpontosul.
A paksi önkormányzat már el is adta a gigaberuházás melletti telket.
HVG
111 ezer magyar dolgozik külföldön.
hvg.hu
Korszerű üzem és konyha, vendéglátó helyiség és egy lakás. Nem is tűnik soknak az ár.
HVG
Havi bruttó 521 ezer forintot keres majd minden új belépő eladó vagy pénztáros az Aldinál a 8 százalékos emelés után. A régiek akár 721 ezer forint bruttóval is számolhatnak.
HVG
Éves szinten 10 milliárd forintot fordít bérfejlesztésre 2025-ben a Spar, a pénztárosok és eladók alapbére havi bruttó 30 ezer forinttal nő. A részleg- és áruházvezetők legalább 455 ezer bruttót keresnek majd, de olyan is lesz, aki közel egymilliós bruttó havi bérrel számolhat.
HVG
Vezérigazgató-helyettesi posztot hoztak létre, aki az űr- és a védelmi fejlesztésekért is felel majd.
HVG