Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kisadózóknak 2025. február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2024-ben megszerzett bevételükről. A nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető, és online beadható.
Idén több mint 130 ezer vállalkozótól várja a katabevallást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A gyakorlatban az érintetteknek a 24KATA jelű űrlapon a tavaly elért bevételükről nyilatkoznak, illetve ezen kell bevallani a 40 százalékos különadót is annak, aki túllépte a rá vonatkozó bevételi értékhatárt. Ezt a kormány január végén emelte meg 12 millióról 18 millió forintra.
A NAV szerint továbbra is az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás kínálja a legegyszerűbb megoldást a nyilatkozatra: használatához nincs szükség külön segédprogramra, pár kattintással beküldhetők a dokumentumok. A kitöltés is gyors mert – az elektronikus azonosítás után – az alkalmazás automatikusan betölti a NAV által ismert adatokat, a felhasználónak már csak az új információkat kell beírni. A felület elérhető mobilon és tableten is, a program pedig a felhőben tárolja az adatokat.
A kormány 2022. szeptember 1-jével hirtelen és gyakorlatilag felkészülési időt nem hagyva alakította át a katát, illetve tulajdonképpen új adónemet vezetett be (kisadózó vállalkozások tételes adója helyett kisadózó vállalkozók tételes adója). Az új kata a régihez képest jelentősen szűkebb kör számára vehető igénybe: lényegében csak azoknak, akik magánszemélyekkel állnak kapcsolatban, cégek felé ugyanis katás számlát azóta nem lehet kiállítani.
Az intézkedés nyomán komoly végelszámolási hullám indult a vállalkozások körében augusztusban és szeptemberben, az egyéni vállalkozók pedig már tízezrével szűnnek meg. 2022. szeptember-októberben összesen 50 ezerrel több vállalkozás szűnt meg vagy lépett a megszűnés útjára, mint korábban.
Bár a kormány a sorozatos visszaélésekre hivatkozva szigorított a kata szabályain, a NAV a valóságban mindössze a katások 2,5 százalékát ellenőrizte, a megállapítások pedig a katabevételek csak 0,06 százalékát érintették.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.