#vállalkozás









Üzleti adminisztráció határok nélkül
 

Üzleti adminisztráció határok nélkül

Egy másik országban vállalkozni mindig kihívásokkal jár, különösen, ha az adminisztratív és jogi megfelelőség bonyolult előírásai között kell navigálni. A TMF Group évtizedek óta segíti ügyfeleit ebben a folyamatban, miközben a Global Business Complexity Index (GBCI) című tanulmányuk évről évre bemutatja a legösszetettebb piacok sajátosságait. Az interjúban Jan Willem van Drimmelen, a TMF Group európai vezetője beszél a cég tevékenységéről, a GBCI jelentőségéről, valamint a jövőbeni célkitűzésekről.

TMF Group TMF Group

Akár öt munkanapon belül hitelhez lehet jutni
 

Akár öt munkanapon belül hitelhez lehet jutni

A vállalkozások hiteligénylése sosem tartozott a legegyszerűbb folyamatok közé, de vannak, akik szerint ennek nem kell továbbra is így lennie. Ha az ügyfél által benyújtott dokumentáció megfelel az elvárásoknak, akár öt munkanapon belül hitelhez juthatnak a gyarapodni vágyó vállalkozások. Horváth Ágnes, az MBH Bank középvállalati üzletágának kiemelt szakértő vezetője, az MBH Rapid vállalati hiteleket bemutatva mondta el nekünk, hogy pontosan mivel spórolnak időt a cégeknek, illetve az idén tapasztaltak alapján miként tekintenek a jövőbe.

MBH Bank MBH Bank



VOSZ Barométer: jobb időkre várva
 

VOSZ Barométer: jobb időkre várva

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) megbízásából negyedévente készül el a KKV-szektor üzleti hangulatát mérni hivatott felmérés, a VOSZ Barométer. Ennek részleteiről, a vállalkozások előtt álló kihívásokról és lehetőségekről is beszélgettünk Perlusz Lászlóval, a VOSZ főtitkárával.

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége


„Mi voltunk a legtapasztalatlanabbak, a legkevesebb pénzzel, mégis mi jutottunk el idáig” – a Munch a Mérlegen podcastban
 

„Mi voltunk a legtapasztalatlanabbak, a legkevesebb pénzzel, mégis mi jutottunk el idáig” – a Munch a Mérlegen podcastban

Mit jelent csótányüzemmódban túlélni? Miért érdemes konkurencia helyett partnerként tekinteni a hasonló gondolkodású vállalkozókra? Mennyi idő alatt jövünk rá, hogy „világmegváltó” ötletünk lett, és milyen előnyt jelentett a koronavírus alatt vállalkozást indítani? Wettstein Alberttel, a Munch megálmodójával beszélgettünk.

Mérlegen Mérlegen




Mérlegen: Minden, amit a vállalati hitelezésről tudni kell
 

Mérlegen: Minden, amit a vállalati hitelezésről tudni kell

Mi az a szempont, amire vállalkozóként nem gondolnánk, egy pénzintézetnek mégis fontos egy hitel elbírálása során? Mekkora mostanában a kereslet a vállalati hitelezésnél és melyik banki termékekre a legnagyobb az igény? – a Mérlegen legújabb adásában Kementzey Ferenccel beszélgettünk.

Mérlegen Mérlegen

A piros lámpánál nem tudod megtervezni az életed
 

A piros lámpánál nem tudod megtervezni az életed

Mint Stan és Pan vagy Bud Spencer és Terence Hill – a minden szavát gondosan mérlegelő ifjonc és a sziporkázóan széteső „szakma öregje” úgy egészítik ki és inspirálják egymást. Gódor Zola végzettsége szerint közgazdász, saját definíciója szerint matek coach, az ország egyik leginnovatívabb oktatási programjának, a Rapid Mateknak arca és kidolgozója és Iglódi Csaba eredetileg újságíró (esetleg politológus vagy üzleti hírszerző), aki sakkvilágbajnok ugyan nem lett, de a reputációmenedzsmenttől kezdve a közösségépítésig mindennel foglalkozik – jelenleg leginkább személyes vezetői tanácsadással, de újabban Libri irodalmi díjas író is. Kettejüket a Bridge Budapest Árnyékprogramja kötötte össze azzal a céllal, hogy hidat képezzenek a generációk és eltérő üzleti modellek között. A program során látszólag két távoli terület vezetői kapcsolódnak és inspirálódnak egymás vezetői tudásából, dilemmáiból és tapasztalataiból.

Bridge Budapest Bridge Budapest