A gazdasági versenyképesség sokszor emlegetett eleme az exportképesség. Ha egy cég termékei jó áron eladhatók külföldön (pl. a hazai gyógyszergyártók termékei), akkor ez javítja a vállalkozás működését (a kis hazai piac hullámzásait elkerülhetik), de hazánk gazdasági stabilitásához is hozzájárul, írja friss elemzésében a GKI Gazdaságkutató Zrt., amely emlékeztet, hogy

az export adja a GDP közel 80 százalékát, illetve a nettó export teszi ki a GDP 7 százalékát. Emiatt az exportálók száma, az export értéke a teljes kibocsátáshoz képest, s természetesen a teljes export volumene jó indikátora a vállalati hatékonyságnak és annak, hogy mennyire innovatívak a hazai vállalkozások.

Mindezt a korábbi kormányok is felismerték – állapítja meg a GKI, amely felidézi, hogy a Kádár-korszakban is kiemelten támogatták a kemény valutát „termelő” cégeket, de az export ösztönzése azóta is folyamatosan a gazdaságpolitika fókuszában van. Ennek egyik fontos lépése volt az Eximbank megalapítása 1994-ben. 

Az elemzők ugyanakkor megjegyzik, hogy a folyamatos támogatás ellenére (amit 2007 után az EU források is segítettek) a hazai kkv-k exportképessége alig javult. Ezt jól mutatja, hogy bár a Baross Gábor újraiparosítási program keretében 1200 milliárd forint támogatott hitelt vettek fel a hazai vállalkozások, a Demján-program keretében – 1410 milliárd forint keretösszeggel – ismét előkerült a kérdés. Megállapítják, hogy bár nemzetgazdasági értelemben a Baross Gábor-program nem érte el a kitűzött célt, mégis a Demján-program szinte ugyanazokkal a célokkal indul, és kíván „repülőrajtot” adni a magyar gazdaságnak.

A Magyarországon működő, érdemi tevékenységet folytató 250 ezer cégből 11 600 külföldi tulajdonú. A cégek 9 százalékának volt kivitele, a többi vállalkozás nem lépte át az exportképesség küszöbét. Ezen belül a magyar többségi tulajdonú cégek 80 százalékot tesznek ki. Ugyanakkor az export árbevételen belül az arány éppen fordított. Emellett a hazai cégek mindössze 8 százalékának volt exportja, míg a külföldiek esetében a megfelelő arány 37 százalék.

A magyar feldolgozóipari cégek közel 19 százalék-a, míg a többi szektor hazai cégeinek 5-6 százaléka exportál (kivéve az építőipart, ahol 3 százalék az arány). Az építőipar gyenge teljesítménye annak is köszönhető, hogy az elmúlt években az állami beruházások elszívták a kapacitásokat.

Magyarországon működő cégek megoszlása export és tulajdonos szerint, 2023

NAV adatok alapján GKI saját számítás

A külföldi vállalatok esetében is a gyártás dominál (a cégek 73 százaléka termel külföldre is), de magas az arány a mezőgazdaságban (41 százalék), a kereskedelemben és a szolgáltatásban (33 százalék), valamint az energiaszektorban és az építőiparban (18-18 százalék) is.

Habár kedvezőnek tűnik az exportáló hazai cégek magas aránya az összes exportáló vállalkozáson belül, a képet árnyalja, hogy 

• ezek 72 százalék-a mikrovállalat (<10 fő), 
• 20 százaléka pedig kisvállalat (10 és 49 fő közötti), 
• a középvállalatok (50 és 249 fő között) súlya 7 százalék, 
• a nagyvállalatoké pedig csak 1 százalék. 

A külföldi tulajdonú, kivitellel rendelkező cégek 28 százaléka mikrovállalkozás, 39 százaléka kisvállalat, 22,5 százaléka középvállalat, míg a maradék 10,5 százalék nagyvállalat. Vagyis 

a hazai exportáló cégek kicsik, a külföldiek jellemzően sokkal nagyobbak. 

Ennek oka a GKI szerint, hogy a külföldi tulajdonú, kivitelre termelő cégek a nagyobb létszámból fakadó bérköltség alacsony szintje és a kedvező adózási feltételek, esetleg a logisztikai előnyök miatt települtek ide.

Magyarországon működő belföldi (bal) és külföldi (jobb) tulajdonú cégek megoszlása, 2023

NAV alapján GKI saját számítás

Jellemzően a külföldi nagyvállalatok nagyobb bért fizetnek (igaz gyakran három műszakot és hétvégi munkát követelve ezért), de általában nem itt végeznek kutatás-fejlesztést, és tapasztalatok alapján a magyar beszállítóknak sem adnak sok bekapcsolódási lehetőséget. 

Kis, nyitott gazdaságként nehéz versenyképes vállalatokat kitermelni, ismeri el az elemzés, de pozitív példák azért akadnak, mint a gyógyszeripar, a vegyipar, a bankszektor vagy az informatika, és így tovább. 

A GKI szerint ugyanakkor mérlegelni kellene, hogy a jelenlegi világgazdasági paradigmában (kereskedelmi háború, vámemelések, rövidülő ellátási láncok) mennyire és hogyan lehet állami támogatásokkal a magyar kkv-kat exportképessé tenni. Másrészt az is megfontolandó, hogy szükségesek-e olyan nagy foglalkoztatók (jelentős állami ráfordításokkal való) hazánkba vonzása, amelyek lényegesen jobban kitettek az iparági sokkokra, s amelyek elszeparált szigetekként működnek itthon.

Persze kisebb cégek esetében a növekedéshez idő kell, amit nem lehet megspórolni. A hosszú távú építkezést nem lehet kevés kézben összpontosítani (az állam által kiválasztott fejlesztésre „érdemes” cégek köre, alias „nemzeti bajnokok”), mivel ez egy idő után tisztességtelen versenybe, esetleg korrupcióba, de legalábbis nem optimális gazdasági helyzethez vezet. 

A sokszereplős verseny hatása nem pótolható, ezért érdemes volna valóban a hazai kkv-kra helyezni a hangsúlyt a jelenlegi, óriáscégek által dominált exporttámogatásokhoz képest.