Kim Dzsong Un lóra pattant, és egy hegy tetejéig ügetett, hogy elmélkedjen – fotók
Ritkán látni ilyen helyzetben az észak-koreai vezetőt.
Ritkán látni ilyen helyzetben az észak-koreai vezetőt.
A két Korea gól nélküli döntetlent játszott a világbajnoki selejtezőn.
Az észak-koreai KCNA hírügynökség és az orosz TASZSZ hírügynökség olyan együttműködési megállapodást írt alá, amivel még "az újságírók munkáját is segíteni fogják".
Erről az észak-koreai főtárgyaló beszélt Stockholmban.
Az azonosítatlan rakétákat a Japán-tenger irányába indították – közölte a Yonhap dél-koreai hírügynökség a dél-koreai hadsereg egyesített vezérkari bizottságára hivatkozva.
Még a héten szakértői szintű találkozót tartanak a két ország képviselői.
Adatszivárgás nem volt, de valóban kibertámadás ért egy magyar állami intézményt, valószínűleg Észak-Koreából. Már nem Németország a legnagyobb beruházó Magyarországon, hanem Dél-Korea, köszönhetően az elektromosautó-iparhoz kapcsolódó fejlesztéseknek.
Orosz halászok mentették ki a vízből a teljesen legyengült, hungarocelldarabokba kapaszkodó férfit.
Ez már a nyolcadik eset, mióta Trump és Kim Dzsong Un találkozója után az amerikai elnök úgy látta, megindult a koreai félsziget pacifizálásának folyamata.
Már legalább három halottja van a Dél-Korea egy részén pusztító tájfunnak.
Nem magát az aranytömböt hamisítják, mert azzal nagyon gyorsan le lehetne bukni, hanem a logót. A négy nagy svájci finomító logója önmagában is aranyat ér, mert ezt látva az ellenőrző hatóságok nem érdeklődnek: honnan is érkezett a nemesfém, amelynek ára jó magasan van azóta, hogy megsűrűsödtek a felhők a globális gazdaság fölött.
Észak-Korea nagy kaliberű rakéta-sorozatvetőt tesztelt.
És a rezsim vezetése szerint mindez Dél-Korea "hibájából" történik.
Nem tetszik az észak-koreai diktátornak, hogy olyan szállodák vannak az országában, amelyeket dél-koreaiak építettek.
Koreai Filmfesztivált tartanak októberben, több érdekességet is bemutatnak.
A két ország viszony feszült, de novemberig közölniük kell egymással az értesüléseiket.
Akár Hawaii közelébe is eljuttathatja az észak-koreai hadsereg a most tesztelt új rakétákat. A próba időzítése nem volt véletlen, az indítást nem sokkal az előttre tették, hogy az USA és Észak-Korea felújítja a leszerelési tárgyalásokat.
Észak-Korea valószínűleg újabb rakétakísérleteket hajtott végre szombaton - közölte az eseményeket szorosan követő Dél-Korea vezérkari főnöksége.
Észak-Korea szerint Pompeo akadályozza a Washingtonnal folytatott tárgyalások újrakezdését.