Itt a teljesen új Ford Bronco Sport
Az ugyancsak teljesen új Bronco visszafogottabb kistestvéreként debütált a Bronco Sport.
Az ugyancsak teljesen új Bronco visszafogottabb kistestvéreként debütált a Bronco Sport.
A gyártó szerint az új Bronco olyan kemény, mint az F-sorozatú pickupok, és ott rejtőzik benne a Mustang szellemisége is.
A kupé és a kabrió első szolidabb faceliftjére alig 3 évet kellett várnunk.
A GR Yarisnak alaposan megkérik az árát, aminek persze meg is van az oka.
A Bentayga bőven 600 lóerő feletti Speed kivitele a továbbiakban nem lesz kapható nálunk.
A népszerű pickup felfrissített változata a korábbinál nagyobb és erősebb dízelmotorral és több egyéb fejlesztéssel támad.
A tehetős új tulajdonosnak közel 1 millió euróba kerül majd az 90-es évek elejére történő visszarepülés.
Az RS Q5-be az SQ5-től eltérően nem gázolajat, hanem benzint kell majd tankolni, már ha egyszer ténylegesen megérkezik.
A 3-as BMW aktuális csúcsmodellje az összkerékhajtás ellenére sem lett steril sínautó, és olyan vezetési élményt biztosít, hogy egyelőre nehéz elképzelni, miért is lenne majd szükségünk az érkezőben lévő új M3-asra.
Az 1 500 lóerős hiperautót az elmúlt 3 évben szinte alig használták.
A bajor gyártónál a jelek szerint az M5 és az M5 Competition felett is van élet.
A Hofele újdonsága kicsit olyan, mint egy nem hivatalos Mercedes-Maybach GLE.
A sportos spanyol divatterepjáró nem lett erősebb, de így is 5 másodpercnél kevesebb idő alatt gyorsul százra.
A vesék nagyobbak, a technika pedig frissebb lett, de a biturbó V8-as nem lett erősebb.
Nagyon megy, korrekt a fogyasztása és méretes a csomagtartója ennek az új bajor családi autónak.
Megérkezett a német gyártó nagyobb divatterepjárójának új sportos kivitele.
Ez az új családi autó alig 3,6 másodperc alatt lő ki álló helyzetből 100-as tempóra.
A Volkswagen konszern cseh márkája leleplezte az Octavia szabadidő-autós új változatát.
A modernizált technikával támadó középkategóriás szedán hazai alapára 14,75 millió forint.
Már itthon is rendelhető a gyönyörű vonalvezetésű és hatalmas hűtőrácsú új kupé.