Újabb kép készült a Mars egyik különös jelenségéről, a porördögről
A NASA Curiosity Mars-járója több mint 4 percen át nézhette, ahogy a marsi forgószél végighalad a vörös bolygó egyik dombján.
A NASA Curiosity Mars-járója több mint 4 percen át nézhette, ahogy a marsi forgószél végighalad a vörös bolygó egyik dombján.
Érdemes volt megmutatni a NASA adathalmazát a Warwicki Egyetem algoritmusának. A program ezek alapján bukkant ugyanis olyan bolygókra, melyek létezéséről az űrhivatal sem tudott.
Magyarország négy év múlva utolérhet olyan államokat, mint Afganisztán, Azerbajdzsán, Bulgária, Banglades, Görögország vagy Türkmenisztán. A felsoroltak annak példái, hogy az ismert űrhatalmakon kívül is jó néhány ország üzemeltet már saját műholdakat.
Az Űrbatyú II. nevű műszercsomagot Várpalotáról indították el, csaknem egy éves előkészítés után.
Évekig tartó próbálkozás után sikerült eltalálni az LRO nevű holdszonda egyik tükrét, amelyhez lézerfényt használt a NASA. Az eredmény azért fontos, mert ezzel még több adat érkezhet a Holdról.
Az amerikaiak izgága majmokkal kísérleteztek, a szovjetek inkább nyugodt kutyákat küldtek a világűrbe – és nyertek.
Űrhajóival pedig túl akarja szárnyalni Elon Musk rakétáit a Roszkozmosz.
Egyébként is ritka, hogy más csillagok bolygóit sikerül lefényképezni, de a legújabb felvétel csillagászati szenzáció.
Megállíthatatlanul közeledik az űrkutatás új korszaka, melyből az oroszok és Kína sem szeretne kimaradni.
Eddig is szigorú előírások vonatkoztak az űrhajósok és az eszközök sterilizálására, ám a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektetne a NASA a biológiai szennyezés megelőzésére.
Jóval melegebb égitestként kezdhette a mára rideggé vált Plútó törpebolygó, vélik amerikai tudósok, akik szerint az égitest akár élet kialakulására is alkalmas lehetett. Ha így történt, az organizmusokat a felszín alatt lehet érdemes keresni.
A gravitációs hullámok észlelésére és kutatására felállított Ligo-Virgo Kollaboráció egy 800 millió évvel ezelőtt bekövetkezett kozmikus ütközés gravitációs hullámait észlelte. Hogy mi ütközhetett össze a fekete lyukkal, egyelőre nem tudni.
A tervek szerint a NASA 2025 októberében indítaná útnak az űrszondáját, amellyel a Neptunusz Triton nevű holdját térképeznék fel.
Először sikerült megfigyelni a Földön kívül az úgynevezett légkörfény jelenségét. A kutatók szerint a Marsnál is látható ilyesmi.
A rég nem működő OGO-1 műhold a hét végén fog porrá égni az atmoszféra felső rétegeiben.
A világon elsőként sikerült speciális lézerrel napfényben is megállapítani egy űrszemét távolságát – közölte pénteken a Berni Egyetem.
Felfedezték az első galaxist, amely extrém ultraibolya sugárzást bocsát ki magából. Ez segíthet jobban megérteni, hogyan végződött az univerzum „sötét korszaka” több mint 13 milliárd évvel ezelőtt.
Már úton van a Hajabusza-2, rajta/benne néhány fontos mintával, de mielőtt eléri a Földet, még megnézne valami mást is.
Kisebb baleset történt a Nemzetközi Űrállomás (ISS) környékén: Chris Cassidy űrhajós elejtette a kezében lévő tükröt, amely azóta szemétként kering valahol az űrben.