Becsapódhatott a szovjet Koszmosz-482 űrszonda, egyelőre nem tudni, hol ért földet
Több mint fél évszázad után tért vissza a Földre.
Több mint fél évszázad után tért vissza a Földre.
A New Horizons a galaktikus pólus felé, a sötét égbolt felé fordulva végzett méréseket, amikor különleges adatokat rögzített.
Az Európai Űrügynökség űrszondája, a Hera jelenleg a Dimorphos nevű aszteroida felé tart, hogy méréseket végezzen nála. Útja során azonban a Marsot is megörökítette.
A NASA számítása szerint a Voyager–1 és a Voyager–2 űrszonda egy-egy műszerének kikapcsolásával legalább egy évvel lehet kitolni a szerkezetek élettartamát – már ami az energiaellátást illeti.
Az Európai Űrügynökség Gaia űrszondája 11 éven át dolgozott az űrben, hogy a méréseiből össze lehessen rakni a Tejútrendszer eddigi legpontosabb térképét. Hamarosan viszont elfogy az üzemanyaga.
Minden korábbinál jobban megközelítette a Napot kedden az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Parker nevű űrszondája, ráadásul nagyobb sebességgel, mint amilyenre eddig bármely más, ember alkotta eszköz képes volt.
A NASA az elmúlt hónapokban többször is sávot váltott, hogy kommunikálni tudjon a Voyager–1 űrszondával. Úgy tűnik, a megoldás sikeres volt.
Az Imperial College London kutatóinak is jutott abból az aszteroidamintából, amit 300 millió kilométerre a Földtől gyűjtött be a japán Hajabusza-2 űrszonda. A vizsgálata nem várt fejleményt hozott.
A Voyager–2 űrszonda negyven évvel ezelőtt furcsa mágneses mezőket mért a két bolygónál, most egy számítógépes szimuláció adhat magyarázatot a jelenségre.
A Jupiter Európa nevű holdjának kutatására elindult a világűrbe a NASA Europa Clipper űrszondája, és ezzel megkezdte 3 milliárd kilométeres, 10 évig tartó küldetését.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kutatói kalibrálták a Hera űrszonda optikai kameráit, ami a DART bolygómentő tesztjének utóhatásait méri fel.
A NASA a nyár folyamán többször is tesztelte a Psyché nevű űrszonda fedélzetén lévő kommunikációs rendszert, ami a jövőben az emberiséget szolgálhatja. Már másodjára vizsgázott jelesre.
Ttöbb olyan műholdat is sikerült lencsevégre kapnia az osztrák Felix Schöfbänkernek, amelyeket felderítésre és nyomon követésre használ az Egyesült Államok. Az amatőr csillagász azt mondja, nem fél attól, hogy ebből problémája lehet.
A NASA mérnökeinek le kellett kapcsolniuk a Voyager–1 űrszonda egyik hajtóművét, mert eltömődött az üzemanyagcsöve. A feladat azonban nem volt egyszerű.
Tesztelte az Európai Űrügynökség a Juice nevű űrszondája műszereit, amelyek a jelek szerint tökéletesen működnek.
Az új-mexikói White Sands tesztterületen landolt a Boeing űrkapszulája.
A Juice űrszonda egy veszélyes manővert hajtott végre a Föld és a Hold segítségével, hogy üzemanyagot spóroljon a későbbi munkájához.
A JUICE űrszonda 2035-ig tartó küldetésének célja a Jupiter és a bolygó három nagy holdjának, az Európának, a Ganümédesznek és a Callistónak a megfigyelése.
Új, nagyfelbontású képek készültek a Mars Aganippe Fossa nevű képződményéről, amik segíthetnek a jövőben megérteni, hogyan keletkezhetett.
Szerencsére nem a Föld felé indultak meg a nagyenergiájú töltött részecskék a Napból akkor, amikor az AR3664 kódjelű napfolt gigantikus kitörést produkált.