Az idősotthonokban fertőzöttek fele már meggyógyult
33 idősotthonban 899 lakó és 142 dolgozó lett fertőzött.
33 idősotthonban 899 lakó és 142 dolgozó lett fertőzött.
A madridi autonóm közösség két nap alatt 33 halálos áldozatokról adott hírt, ezt mégsem közölte a spanyol egészségügyi minisztérium.
A fiatal nő most otthon van karanténban.
Volt olyan család, ahol 100 ezer forinttal lett több a rezsi.
A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet megszüntetéséről kezdenek tárgyalni szerdán az Országgyűlésben.
Bár csökkent a vírusveszély, azonban nem múlt el teljesen. Továbbra is fontos, hogy ki-ki a saját lehetőségei szerint védekezzen, például, hogy kellő távolságot tartson másoktól. Ebben segít a Google új eszköze.
A nemi alapú hátrányos megkülönböztetés korábban is komoly problémát jelentett a munkahelyeken, ami a koronavírus-járvány alatt bevezetett intézkedések miatt fokozódott – derült ki az Amnesty International kutatásából.
Egy 9 éves kenyai kisfiú olyan kézmosót tervezett, amivel Afrika elszigetelt részein is adott a lehetőség az alapos tisztálkodásra. A feltalálót elnöki kitüntetésben részesítették.
Tíz magyarnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést az elmúlt 24 órában, két idős beteg pedig elhunyt. Az operatív törzs napi sajtótájékoztatóján ismereti a járvány legújabb fejleményeit.
Közleményt adott ki a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.
Túl sokan haltak meg a koronavírus okozta betegségben Anders Tegnell szerint.
További enyhítés, hogy eltörölték a karanténkötelezettséget az uniós tagállamokból érkezők esetében.
A világhírű főemlőskutató és a környezetvédő szerint az étkezési szokásainkat is radikálisan át kell alakítanunk, hogy megakadályozzunk egy következő világjárványt.
Legalábbis így látja az Európai Bizottság illetékese, aki szerint a határnyitást és egy újabb lezárást is koordinálni kellene az EU-n belül.
Összesen 13 kérdésre kell majd választ adni.
3931 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Még akkor sem törölnek majd versenyt, ha pilóta kapja el a koronavírust.
Két londoni kórházban is tesztek kezdődnek annak kiderítésére, hogy az ibuprofén tartalmú szerek alkalmasak-e a koronavírus-betegek kezelésére. A páciensek más összetételű hatóanyagot kapnak, nem azt, ami a patikákban megvásárolható tablettákban van.
Az amerikai hírügynökség elemzése szerint az Egészségügyi Világszervezet nem játszott össze Kínával, hanem sötétben tapogatózott Peking titkolózása miatt.
A lépéssel azt kívánja elérni a kormány, hogy újra repülhessenek amerikai járatok Kínába.