Károly hercegnek még nem teljesen tért vissza a szaglása a koronavírus-fertőzése után
A brit trónörökös az ízeket sem érzi még rendesen.
A brit trónörökös az ízeket sem érzi még rendesen.
A koronavírus miatt sok gyerek maradhat idén tábor nélkül, becslések szerint a nyári napközi és ottalvós programok 20-25 százalékát törölhették. A táborszervezők szabadtéri programokkal, fertőtlenítőállomásokkal készülnek, a szülők viszont egyelőre szívesebben küldik napközis programokra a gyerekeket. Az idei szezonban az anyagiak is nagyobb szerepet játszanak, sok szervező ezért „minimalista táborral” készül.
Megugrott a fertőzöttek száma azután, hogy az országban több helyen is enyhítettek a korlátozásokon.
Több mint hatvanan haltak meg egy nap alatt az országban.
Több szomszédos vagy közeli országban is tetőzött a koronavírussal megfertőződött emberek száma a szerdai jelentések szerint. Kínában a járvány második hullámától tartanak, emiatt ezernyi légijáratot töröltek. Egy németországi húsüzemben több száz koronavírus-fertőzött dolgozót találtak.
Szerda éjjel a kormány megszüntette a veszélyhelyzetet.
Tudományos áttörést hoztak brit kutatók a koronavírus elleni küzdelemben, mikor kiderítették, hogy egy 60 éve használt gyulladáscsökkentő szer hatékonyan segít a súlyosan beteg koronavírusos embereken. A kezdeti stádiumra való szer, a favipiravir klinikai tesztje is gőzerővel zajlik, a szert annyira ígéretesnek tartják, hogy a hazai gyártása is elkezdődött. A klinikai teszt viszont csak ősszel indulhat – tudta meg a hvg.hu. Kiderült az is, a rendkívül hatékonynak tartott vérplazma-terápia sem segít mindenkin, itthon is meghalt öt olyan beteg, aki megkapta a készítményt.
A Microsoft egy közel egy ezer szerverből álló adatközpontját a koronavírussal kapcsolatos kutatásokhoz állította át. A módszer előnye a hűtésnél keresendő.
Egymást követő három napon hoztak egyetlen pozitív eredményt az elvégzett tesztek.
Nem betegedett meg senki, a tanévet pedig nem kellett sem rövidíteni, sem hosszabbítani – mondta a köznevelési államtitkár.
A rendkívüli jogrend végeztével változnak a határátlépésre vonatkozó szabályok – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
A járványhelyzetre való tekintettel legalizálta a kormány a kisebb "zenés, táncos rendezvényeket".
Az államtitkár szerint még négyezer intézménytől várnak választ.
Nem csak a lakosságnál alakult ki pánikvásárlás az időközben pandémiává vált koronavírus-járvány miatt.
A kormányinfón friss fejleményről számolt be Gulyás Gergely.
A betegek génelemzése alapján egy nemzetközi kutatócsoport megállapította, hogy a vércsoport befolyásolhatja a Covid-19 súlyos kimenetelét.
Úgy számol az Egészségügyi Világszervezet, hogy a jövő év végéig akár 2 milliárd vakcina is elkészülhet.
A társaságnál négy igazolt koronavírusos megbetegedés volt.
Csütörtöktől nyílnak meg a lelátók.
Az oltóanyaggal kapcsolatos kísérletek miatt lazítanának a szabályozásokon.