Megfertőződött a lakiteleki polgármester
A polgármesteri hivatal bezárt, a dolgozók házi karanténban vannak.
A polgármesteri hivatal bezárt, a dolgozók házi karanténban vannak.
A főpolgármester szerint a második hullám miatt pontosabb tervezésre és kiegyensúlyozott tájékoztatásra van szükség. Az idősotthonokban látogatási tilalmat rendelt el.
A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint az egészségügyi dolgozókat tesztelniük kell, ha felmerül a fertőzésgyanú, mert a rendszer összeomlását jelentheti, ha a munkatársaik kéthetes karanténban vannak.
Szeptember közepén nyithatják ki az óvodát legközelebb.
Ezzel 4 millióra ugrott az aktív esetek száma.
Leültek, hogy megbeszéljék, hogyan üléseznek majd a vírus miatt – nem kellett volna.
Azzal, hogy a Konzuli Szolgálat vörössé minősítette az összes külföldi országot, jogi értelemben érvényüket veszítették a megkötött utasbiztosítások is.
A magyar miniszterelnök számára a járvány csak ürügy – írja a legnagyobb német lap. Szerintük ez nem más, mint koronapopulizmus.
Kásler saját hatáskörben döntött a hátrányos helyzetű térségekben dolgozó pedagógusok 500 ezer forintos juttatásáról – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió reggeli műsorában. Kiderült az is, pénteken kormányülés lesz, ahol finomítják a védekezés részleteit. Orbán azt mondta, rugalmasabb, kifinomultabb, a valósághoz jobban alkalmazkodó rendszer lesz.
Tavasszal még többnyire a kockázati csoportba tartozókat fertőzött meg a kórokozó, most már inkább a fiatalabbak között terjed.
A Matt Reeves rendezte mozi forgatása másodszor áll le a kórokozó miatt.
Egy idős beteg elhunyt.
Hiába nem vonatkozik a teherszállításra a határzár, ha a sofőrök nem kamionnal jönnek haza, két hét karantén, vagy két drága teszt vár rájuk, amit a cégek nem biztos, hogy fognak tudni fizetni. A koronavírus mellett a szürkefuvarozók is próbára teszik a vállalkozások fennmaradását.
Az állam keveset tesztel, tanácsot se sokat ad, ezért szakértőket kérdeztünk, egyetemi útmutatókat néztünk át. Jöjjenek tehát tippek – a mosogatástól és mosástól, a maszkviselésen és a táplálkozáson át, a hulladék kezeléséig.
Három hónapon át hétvégenként díjmentesen lehet kerékpárt szállítani minden arra alkalmas fővárosi tömegközlekedési vonalon.
A félévet 7,1 milliárd forintos adózás utáni nyereséggel zárta a pénzintézet.
Az idősotthonban látogatási és kijárási tilalmat vezettek be.
A kórból több mint 17 millióan gyógyultak fel.
Júliusban sem kapta össze magát teljesen az ipar, de már kisebb a 2019-hez képest mért visszaesés, mint az előző hónapokban.
A politikus állapota az orvosai szerint nem aggasztó.