Vekerdy: A mai iskola kínzó, gyötrő, pusztító
Nemzetpusztító baj van az iskola körül – mondja a gyerekpszichológus, aki D. Tóth Kriszta vendége volt az Elviszlek magammal című műsorban.
Nemzetpusztító baj van az iskola körül – mondja a gyerekpszichológus, aki D. Tóth Kriszta vendége volt az Elviszlek magammal című műsorban.
Gregoriánnal kezdődik, de gyorsan kotkodácsolásba vált Dj Sápy alkotása.
Ezért kellett Meghan Markle-nek Katalin mögött állnia.
A fiatal pár állítja, ők csak egyszer csókolták meg egymást, miután az Uber-sofőr félreállt, és kiszállította őket. Az Uber szabályzata szerint tilos az autóban csókolózni. A sofőrt azonban az eset kivizsgálása után kirúgták.
Ha a hétköznapok során sok bosszúság is ér bennünket, és időnként úgy érezzük, nem mennek túl gördülékenyen a dolgok, az vigasztalhat, hogy 2018-ban kimondottan jól alakul a munkaszüneti napok rendje. Sőt, idén rekordszámú hosszú, esetenként nem csak három-, hanem egyenesen négynapos hétvégével is számolhatunk. Utoljára hat évvel ezelőtt volt ilyen jó dolgunk.
Az állatkert közel 35 éves történelme során első alkalommal született rénszarvasborjú.
Kész Mission: Impossible, amit ez a kis állat művelt! A mosómedve kedden kezdett felmászni egy minnesotai toronyház oldalán, most ért fel az épület tetejére.
Sok szülőnek probléma, mit csináljon a két és fél hónap alatt a gyerekkel, és az is tény, hogy a nyári szünetben tovább nő a szakadék a szerencsésebb és kevésbé szerencsés családokba született gyerekek teljesítménye között. A megoldás viszont nem a kötelező tanévhosszabbításban van. Úgy tudjuk, uniós pénzekből készülnek a programok a tervezett kéthetes táborokhoz, csak a szakmaiság hiányzik belőlük.
A produkcióról egyelőre keveset tudni. Valószínűleg az esti főműsoridőben sugározzák majd, nem lesz élő, és férfi műsorvezető társat kaphat Jakupcsek Gabriella.
A kilenc éve egy párt alkotó Vince és Balázs hosszú és bonyolult procedúrát csinált végig, hogy végre szülővé válhassanak. Kanadában született kislányuknak nem volt egyszerű magyar állampolgárságot szerezni, és elintézni azt, hogy mindkét édesapja nevét viselhesse.
Feminista volt, és határozottan kiállt amellett, hogy meg kell hallgatni a nőket, a történeteiket, az álláspontjukat. Akkor is, ha neki ez kellemetlen vagy kínos.
Vélhetően szelfizés közben vesztette életét a portugál tengerparton egy ausztrál pár kedden.
A magyar csapat nyolcadik lett, és ezzel bejutott a 2019-es lyoni világdöntőbe.
A magyar rendőrség rendre közzétesz oktatóvideókat, amivel egy-egy témára igyekeznek felhívni a figyelmet és közben óva inteni a lakosságot attól, hogy bűncselekmény áldozatai legyenek. Most is készült egy ilyen, de ez az összes többit kenterbe veri.
Belépett a viharzóna az országba északnyugaton és északkeleten is. Viharos éjszaka ígérkezik, és szerdán napközben is lehetnek még viharok, de a kánikula megszűnik végre egy időre.
Adjunk-e a gyerek kezébe játékfegyvert? Úgy látszik, ez egyelőre még nem vita tárgya a brit királyi családban.
Hiába tűrik jól a hőséget és a szárazságot az Afrikában honos majomkenyérfák, a klímaváltozást így is megsínylik. Az elmúlt 12 évben hirtelen pusztultak el a legmagasabb és a legöregebb majomkenyérfák a kontinensen.
Egy 85 kilogrammos harcsát fogtak ki szombat délután a Tisza-tóból – írják a Tisza-tavi sporthorgász című Facebook-oldalon. Hosszú fárasztás után sikerült végül hozzáférniük a szerencsés pecásoknak a 241 centiméter hosszú halhoz.