A szülők köszönik, nem kérnek Orbánék szakoktatásából
Gimnázium vagy szakiskola? Egész más válaszokat adnak a szülők, mint a kormány.
Gimnázium vagy szakiskola? Egész más válaszokat adnak a szülők, mint a kormány.
A producer a hatalmát nemcsak arra használta, hogy szexuálisan zaklassa a nőket, hanem arra is, hogy elhallgattassa őket.
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége készített új ajánlást a gyerekek étkezéséhez.
Simon Cowell eddig még nem nyilvánult meg, most azonban igen. És a véleménye meglehetősen rövid és sommás.
”Mindenkinek legalább tíz percet kellene meditálnia egy nap, kivéve azt, aki nagyon elfoglalt, mert annak egy órát” – hangzik a mondás, amivel Márky Ádám orvos és mindfulness-tréner egyetért. Most megjelent, Hogyan érezzük jól magunkat? című munkafüzete kapcsán kérdeztük őt az élet megéléséről. Öt kérdés – öt válasz.
1957. november 7-én gurult le a futószalagról az első Trabant a VEB Sachsenring gyárában, majd 1995-ben hagyta el az akkor már csőd szélen álló üzemet az utolsó Trabant Universal. A kocsi szimbólummá vált, az egykori népautó ma is sokak kedvence. Sokféleképpen nevezték, például Honecker átkának vagy papundekli Porschénak is. A 601-es típusból majdnem hárommillió darab készült 1964 és 1990 között, de az ínyenceknek ott volt a kombi, a kabrió és a katonai változat is.
A streamingfelületek nem csak arra jók, hogy kedvenc zenéinket becserkésszük, hanem vannak ott egészen meglepő, különleges ajánlatok is. Például ez.
A verseny hivatalosan is elindult!
Nyilván ehhez semmi köze, de épp a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján, november 7-én indul az Ázsia Expressz a Tv2-n.
Értő kezek között egészen drámai az átalakulás.
93-nál járnak, 14 nő állítja, hogy a producer megerőszakolta.
A Beatles-legenda az amerikai elnök globálisfelmelegedés-tagadását illette kritikával.
Mivel Juli Briskmant munkaadója elbocsátotta.
Öt új taggal bővült a Junibor – Fiatal Borászok Egyesülete –, megújult az elnökség és új elnököt is választottak Gál Tibor személyében. Az üzenet egyértelmű: a Junibor továbbra is a borászok új generációjának legfontosabb szervezete szeretne lenni, tömörítve az ország legtehetségesebb fiatal szakembereit.
Nincs munkája? Vagy csak unja azt, amit csinál? Kihívásnak tartaná, hogy egy nagy sörgyárban dolgozzon?
Appra magyar! – A gondolatolvashow címmel november 21-től szórakoztató, élő műsorral jelentkezik Liptai Claudia a Tv2-n.
Aki nem lesz ott, az nem is számít a mulatós-univerzumban, azt már most bizton állíthatjuk.
A hvg.hu videósorozatának következő részéből kiderül, hogy mi a különbség a fogamzásgátlás és a védekezés között.
Egy teljes generáció kiálthat fel, hogy: IGEN!
Az amerikai elnök és vendéglátója egy darabig türelmesen dobálta a haleledelt, aztán úgy döntöttek, felesleges a finomkodás.