„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
„Ötven év van mögöttem, ennyi elég volt” – mondta.
„Egy-két szösszenettel még talán hozzá fogok járulni az archívumomhoz, de nagyobb műveket már nem tervezek. Ötven év van mögöttem, ennyi elég volt, és nem tagadom, baromi jó érzés, hogy már effektíve nincs vele dolgom” – mondta el Blikknek Szörényi Levente.
Hozzátette, teljesen biztosan mondhatjuk, hogy a szerzői életpályája lezáródott.
„Az egyetlen, amit még feladatomnak érzek, az a pilisi Holdvirág-ároknál zajló feltárás folytatása és reményeink szerinti sikeres lezárása” – fejtette ki, de azt is elmondta, nem feltétlenül gondolja, hogy megtalálja Árpád sírját, „a kutatás fontosságában hiszek, és örülök, hogy ez szerepel az alapítvány programjában is”.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.