„A gyerekeink most járnak iskolába – mentsük, ami menthető”
A szülők látják a munkahelyükön, hogy milyen munkavállalói készségekre van szükség, az iskolában pedig azt, hogy mindezt az oktatás nem adja meg. Egy fővárosi iskolában a tanárok és szülők megmutatják, hogyan kell ezt csinálni: ez lett a Közbigyó, amelyhez nem kell se pénz, se tanterv, se tankerületi engedély, mégis működik.
Van-e azonnali gyógyír az oktatási rendszer felemásságaira? Mit tudsz te tenni még ebben a tanévben, hogy minden gyerek sikeressé válhasson az iskolátokban?
Ezt a kérdést tették fel a XVIII. kerületi Bókay Árpád Általános Iskolába járó gyerekek szülei, és meg is próbáltak válaszolni rá az iskola pedagógusai segítségével.
A válasz a márciustól indult, és már többször megismételt úgynevezett Közbigyó projekt. (A fura név a projekt alapú oktatás definíciójából következik: a gyerekek közösen, belső indíttatásból, valamilyen gyakorlati feladatot hajtanak végre, alkotó folyamat keretein belül.)
Ez elsőre kicsit bonyolultnak tűnhet, ezért ellátogattunk az iskolába, ahol az alapítókat-ötletadókat – Neumann-Bódi Edit, Fehér Vera, Borbély Péter szülőket, illetve Tímár Kriszta és Burka Erika tanítókat – kértük meg, hogy fejtsék ki bővebben a már most is kirobbanó sikerűnek nevezhető tanulásszervezési formát.
A két tanító egyébként a napokban kapta meg a Varga Gábor-díjat a szülőkkel, kollégákkal való sikeres együttműködésük okán. Erre talán a legjobb példa épp a most tárgyalt Közbigyó, hiszen az az iskola három főszereplőjének, a tanár-diák-szülő triónak az együttműködésén alapul.
Szeretik, ha a szülők beleszólnak
A Bókay ránézésre egy átlagos iskola, erősen érződik rajta a pénzhiány. A falakon táblák, papírok, plakátok, többek között a közbigyós projektekről. Barátságos, már-már családias légkört árasztanak a folyosók.
A könyvtárban ülünk le beszélgetni. Látszik a résztvevőkön (tanárokon és szülőkön), hogy ők is szinte baráti viszonyban vannak. Mint a tanítók mondják, ellentétben azokkal az intézményekkel, ahol reggelente „lefertőtlenítve” beadják a gyereket a szülők, majd délután kiveszik onnan, és ahol a pedagógusok nem szeretik, ha a szülők beleszólnak az iskolai nevelésbe, ez egy kifejezetten nyitott iskola ebből a szempontból. „Mi azt látjuk, hogy annak ellenére – vagy éppen azért –, hogy a szülők nem végzett pedagógusok, nagyon fel tudják frissíteni a mi munkánkat az ötleteikkel, tanácsaikkal” – mondja Tímár Krisztina.
„A hozzánk járó gyerekek sokszor többet vannak velünk, mint a szüleikkel, mondhatnám, pár évre közösek, így csak együtt gondolkodva, együttműködve érhetünk el jó eredményeket.” Így kezdődött a Közbigyó is.
Egymás szavába vágva, lelkesen mesélnek a projekt indulásáról. A szülők viszik a szót elsősorban. „Nagyon hiányzik az oktatásból, hogy időnként a gyerekek kezében legyen a kezdeményezés, amikor ők mondhatják meg, mit szeretnének tanulni, mi érdekli őket, mi legyen a kimenete a tanulásnak” – vág bele Fehér Vera.
Három hét együttlét
Kezdetben szülői ötletelések voltak erről, később bevonták a tanítókat is, akik szívesen fogadták a kezdeményezést. Háromhetes projektet képzeltek el, ami úgy indul, hogy a gyerekek kitalálnak valamit, amit ebben az időkeretben szeretnének megvalósítani. Ez lehet egy konkrét tárgy, egy produkció, egy film, vagy egy kis program is. A lényeg az, hogy a gyerekek a tanárok motiválásával és segítségével, de önszerveződő módon létrehoznak 4-5 fős csoportokat, hogy azzal az általuk kitalált dolgot megvalósítsák. Mindez nem kötelező, és iskolán kívüli időtöltést jelent. Minden csoportnak van egy szülő-mentora is.
„Amikor elkészül a terv, három-négy alkalommal találkoznak, és megvalósítják a projektjüket. Ezeknél a találkozásoknál a mentorszülők kapnak fontos szerepet. Ők azok, akik katalizátorként ott állnak a gyerekek mögött. Nem csinálják meg helyettük a feladatot, nem vesznek aktívan, fizikailag részt a folyamatban. A gyerekek önmaguk jönnek rá azokra a szükséges lépésekre. A projekt zárónapján, az iskolában minden kiscsoport bemutatja az elkészült projektjét.”
Egy-egy ilyen projekt megvalósítása során olyan kompetenciákat tanulnak a gyerekek, amelyeket az iskola nem biztos, hogy átad: együttműködés, csoportmunka, kommunikáció, problémamegoldás, kreativitás. De megtanulják, hogy el lehet engedni, ha valamivel nem boldogulnak, hogy hibázni lehet, sőt gyakran abból tanulunk, vagy hogyan helyezzék el magukat a csoportdinamika alapján egy közösségben.
Mindezek a kompetenciák a szakirodalom szerint talán fontosabbak a jövő (sőt a jelen) munkavállalóinak, mint a szaktudás, a lexikális tudás. A mai iskola ezekre viszont nem, vagy alig helyez hangsúlyt. „A szülők látják a munkahelyükön, hogy milyen munkavállalói készségekre van szükség. A gyerekeik most járnak iskolába. Nincs idejük, hogy kivárják, hogy kiforrjon egy új szemléletű oktatási rendszer.
Azt próbálták megfogalmazni a Közbigyóval, mi az, amit most tudunk tenni ebben a rendszerben, azonnal. Mentsük, ami menthető
– mondja Burka Erika.
„Fontos, hogy a Közbigyó nem tehetséggondozás, nem felzárkóztatás. Itt minden gyerek sikeres, arra vagyunk kíváncsiak, hogy miben jók. Minden gyerek kap oklevelet.”
Tulajdonképpen ez az egész a nem túl számos, elsősorban az alternatív iskolákban is alkalmazott projektmódszer egyfajta kiterjesztésének mondható. Az a különbség, hogy itt végig – az ötlettől a megvalósításig – a gyerekek kezében van az irányítás, illetve hogy be kell vonni szülőket is.
Felbolydult az iskola
Márciusban hirdették meg az első Közbigyót, amelyben nyolc alsó osztályból 214 gyerek vett részt, 42 kiscsoportos projektben. Őket 55 mentorszülő segítette. Majd májusban jött az újabb kör, amelyben a felső tagozatosok vettek részt: 70 gyerek, akiket 15 mentor terelgetett. A legutóbbi, novemberben zárult Közbigyóban pedig már párhuzamosan dolgozott közel 300 alsó és felső tagozatos diák. A kiscsoportok a projektjük teljes folyamatát gazdagon dokumentálták videókkal, fényképekkel, szöveggel, tervező- és értékelő lappal.
És hogy milyen produktumok készültek? Volt olyan hetedikes csoport, amely újrahasznosított holmikból készített kerti bútort, ez azóta is ott áll az iskolaudvaron. Mások – az egészségnaphoz kapcsolódva – mezítlábas ösvényt állítottak össze. Felvázoltak egy talptérképet, amelyen bejelölték a különböző pontokat, és hogy azok mely szerveket stimulálják.
Ez alapján fúrtak, faragtak, kereteket ácsoltak kiszuperált fa ablakokból (ebben például elengedhetetlen volt a szülői segítség), azokban különböző felületeket alakítottak ki.
A bemutatón végigmehetett bárki a talpmasszázssétányon. Még arra is gondolt a csoport, hogy a startnál legyen kis cipőtároló, a végén pedig kis seprű, amivel letisztíthatják a vállalkozók a zoknijukat.
Voltak, akik a kedvelt üdítőitalok cukormennyiségét vizsgálták és jelenítették meg látványosan úgy, hogy annyi cukrot tettek melléjük, amennyit azok tartalmaznak.
Több csoport készített videót, közülük az egyik egy kis animációs filmet Legóból. Ezek sztoriját, szereplőit, hátterét a gyerekek találták ki, ők kerestek megfelelő szoftvereket az utómunkához, megtanulták, mire kell figyelni a felvételnél stb. „Kicsiben megtanulták ezt a szakmát. Utánajártak, komoly kutatómunkát végeztek. Sokkal maradandóbb, mintha a kezükbe adnánk egy könyvet” – magyarázza Borbély Péter.
De volt Kultúrfalatozó, Érzelmi gyümölcs menza és sok más projekt is. Ezek között itt lehet böngészni.
S mindezt önként, iskolaidőn kívül, családoknál, esetleg a délutáni napközikben erre szánt időben valósították meg a gyerekek. A zárónapokon pedig minden egyes projektet bemutattak a többieknek, a szülőknek, a pedagógusoknak. Teljesen felbolydul ilyenkor az iskola, mindenki büszkén magyarázta a saját projektjét.
Együttműködés
„Attól nagyszerű ez a projekt, mert ha egyszer megtapasztalják a gyerekek a Közbigyó munkamódszerét, ha legközelebb ilyen helyzetbe kerülnek, könnyebben veszik az akadályt, hiszen tudnak csoportot alakítani, tervezni. A projektszemléletet rugalmasan alkalmazzák” – magyarázza Borbély Péter.
Burka Erika is megerősíti, hogy ez a fajta tanulási mód egyre inkább beszivárog a „normál” oktatásba is. Nemsokára például Mátyás király projektjük lesz, és a „Közbigyón edzett gyerekek” pillanatok alatt kialakítottak csoportokat, kitalálták, hogyan dolgozzák majd fel az ezúttal a tanártól érkezett alapfeladatot. A tanítók egyébként azt mondják, kifejezett törekvésük, hogy ne csak az iskolán kívüli időben, hanem a napközbeni tanórákon is lehessen közbigyózni.
Minden projekt lezárásakor kitöltenek a gyerekek egy értékelő lapot, hogy mit tanultak a három hétben. És ezekből kiderül, korántsem csak ismereteket (persze azt is, nem is keveset), hanem önmagukról is megtanulnak dolgokat. Ügyes vagyok – ez volt az egyik válasz. Szeretek csoportban dolgozni – mondta egy elsős. Önbizalmuk lesz, hisznek abban, hogy meg tudnak valamit csinálni, még ha az elején nem is tűnik könnyűnek. És a másikról is megtudnak olyan dolgokat, ami az iskolában kis sem derülne. Olyan dolgokat, aminek a tanuláshoz látszólag semmi köze, csak éppen ahhoz van, hogy nagyobb korában érvényesülni tudjon
– sorolja Tímár Kriszta.
Bárki átveheti
A Közbigyót természetesen alaposan dokumentálják, így bárki megnézheti a kész műveket, és ötleteket nyerhet a módszertanból is. Bármely iskola, sőt bármely iskolában dolgozó pedagógus (akár önállóan is) is átveheti a módszert. Hiszen nem kell hozzá különösebb pénz, nem kell hozzá átszervezni az iskolát, nem kell hozzá új alaptanterv, tankönyv, nem kell hozzá tankerületi jóváhagyás. Pár elhivatott emberre – szülőre és befogadó pedagógusra – van csak szükség az elindításához.
„Szeretek tanulni” – olyan jó lenne a gyerekektől ezt hallani. A Közbigyó projekt után rengetegen mondják ezt nevetve. Megtanulják, hogy van az a fajta tanulás, amit lehet szeretni. Ez már önmagában nagy eredmény.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
