szerző:
hvg.hu

Érdeklődő kecskére lettek figyelmesek csütörtök délután egy győri bolt vásárlói.

A barátságos állat megszemlélte a bolt kínálatát, melyek közül a fa- és fémipari szerszámok érdekelték a legjobban. A kecske ezután a pénztárt is közelebbről megnézte – írja az esetről a Kisalföld, amely szerint az állatot végül a győri evezőssport elismert, és az üzlet tulajdonosa, Papp Oszkár vette oltalmába.

"Azt hittük, hogy Valentin-nap vicc az egész. Jó helyre tért be, mert szeretjük az állatokat és egyből azon munkálkodtunk, hogy enni kapjon és megkeressük a gazdáját" – mondta a portálnak az üzlet tulajdonosa.

Az állatot a szomszédos zöldséges salátalevéllel etette meg, majd búzát is kapott. Ideiglenesen Papp Oszkár édesapjánál lakik, az éjszakát egy furgonban töltötte, amit valamiért nagyon megkedvelt: ki-be ugrált az autóba.

A gazda kilétére még nem derült fény, ezért a Facebookon próbálnak a nyomára akadni. Kérik, hogy akinek elveszett a kecskéje, jelentkezzen Győrben, Fehérvári úti ÉPFU-irodaház aljában található Holz & Metal Kft.-nél.

(Kiemelt képünk illusztráció.)

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Hatástalanították a budafoki bombát

Hatástalanították a budafoki bombát

6 tuti tipp a jó alváshoz az 1600-as évekből

6 tuti tipp a jó alváshoz az 1600-as évekből

Pakisztáni diákok kaphatnak ösztöndíjat, ha orvosnak tanulnak

Pakisztáni diákok kaphatnak ösztöndíjat, ha orvosnak tanulnak

Fényes nappal ölte meg barátnőjét, mert az szakítani akart vele – 13 évet kapott

Fényes nappal ölte meg barátnőjét, mert az szakítani akart vele – 13 évet kapott

„Három okból nem vágták még ki Orbánt a Néppártból, sőt az EU-ból”

„Három okból nem vágták még ki Orbánt a Néppártból, sőt az EU-ból”

Vajna halála után feltűnt egy új tulajdonos a TV2-ben

Vajna halála után feltűnt egy új tulajdonos a TV2-ben