A tavalyi mozgalmas év után – sorosozás miatt letiltotta a Petőfi Rádió, kisebb botrány közepette léptek ki a Wellhello kísérőzenészei – Fluor Tomi idén csendesebb évet tervez, bár így is belefér egy új szólólemez és egy új Wellhello-műsor. Ebből az alkalomból készített interjút az énekessel a 24.hu.

Ebből kiderül többek között, hogy idén azért vállalnak csak húsz bulit, mert „már kezdte megenni az életemet a karrierem – sőt, igazából már rég megette. Ideje volt lassítani, néha ezt is kell.” A Wellhello körüli tavalyi botrányból sokat tanult: „Sok tekintetben ártott, amit az előző zenekarból csináltak velünk a srácok, de barátilag megerősített”. Majka „kattanását” pedig, hogy nem játssza a dalait a Petőfi Rádió, azért nem érti, mert szerinte „a sikernek azon a szintjén, amin ő van, egyáltalán nem fontos egy Petőfi vagy egy Fonogram”. Fluor Tomi szerint

a Petőfinek akkor volt nagy értéke és akkor volt nagyon fontos, mikor még szűrőként szolgált, összefogott egy tök jó közeget, és formálta is azt. Akkor még volt egy közösségépítő hatása, most pedig ez már nincs, közösség helyett van egy irány nélküli tömeg.

Ami a letiltott dalokat illeti, a zenész azt mondta: „Háromszor tiltottak le, a második után már elengeded. Nem értettem feltétlenül, hogy mi ez a tiltás, de nem is ez volt a szar, hanem az egész balhé körülötte. De hát meg lett oldva, újra játszanak bennünket.”

Mivel a magyar popipar szereplőinek a túlnyomó többsége nem szólal meg közéleti témákban, őt a megnyilatkozásai után már tüntetésekre akarták hívni szónokolni. „Olyan szabadságharcost csinált belőlem az ellenzék, hogy csak néztem” – mondta. De kifejtette a véleményét a magyar közélet csapdahelyzetéről is: „Pár hónap leforgása alatt minden voltam. Közben meg kormánypárti sem vagyok, ahogy egyetlen olyan ellenzéki pártot se tudnék mondani, amelyikre nyugodt szívvel húznám az ikszet. Hozzáteszem, hogy nem nagyon állt ki mellettem senki más előadó, aki azt mondta volna, hogy ha ilyen van, akkor bojkottáljuk a Petőfit. Nem vártam volna el, de nálunk tipikusan az történik, hogy ha valaki feláll és megmondja a tutit, akkor mögötte az ördögszekereket fújja a szél, olyannyira egyedül marad. Úgy tűnik, hogy a magyar egy ilyen nép, akinek jelenleg pontosan ki is szolgálják az igényeit: kell egy apaszerep, mert nem nagyon szeretünk mi önállóskodni meg magunktól elintézni a dolgokat, jó nekünk, ha van valaki, aki után lehet vakon menni. Egyébként meg nem attól fél az ember, hogy letiltják-e, hanem hogy a fanatizált emberek egyszer odajönnek baseballütővel, mert akkor kaptam ám rendesen a leveleket, hogy mekkora libsi rohadék zsidó vagy tudom is én, mi vagyok. Ami a gdanski polgármesterrel történt, mutatja, mennyire veszélyes az, amikor két tábor ennyire fel van hergelve a másik ellen. De ilyenkor jön a kérdés, hogy én melyik tábor is vagyok? Mert én nem vagyok egyik táboré sem, de az emberek annyira fekete-fehérben gondolkodnak, hogy aki nem pont ugyanazt gondolja, amit ők, az már ellenség. Már azt is megszoktuk, hogy a liberális szitokszó lett.”