Nélküle nem lett volna ilyen az AC/DC – 40 éve halt meg Bon Scott
Vele lett világhírű az AC/DC, a zenekar legjobb lemezeit egyértelműen neki köszönheti. Igaz, az egyiket már a síron túlról. Igazi őstehetség, karizmatikus frontember, igazi rock and roll arc volt, aki bele is halt mindebbe. Épp 40 éve, 1980. február 19-én.
hvg.hu
Ronald Belford Scott néven született Skóciában 1946-ban, hatévesen költözött a család Ausztráliába. Több zenekarban is énekelt és dobolt a hatvanas években, ezek közül voltak egészen ismertek is, mint például a Fraternity. Már akkor is elég veszélyesen élt, ennek köszönhetően 1973-ban részegen motorbalesetet szenvedett, majdnem meghalt. Egy teljes hónapot töltött kórházban, és állítólag e balesetnek köszönhetően változott meg úgy a hangja, hogy az – Angus Young szerzői tevékenysége és gitárjátéka mellett - meghatározhatta az AC/DC hangzását.
A kórház után egyébként sofőrként dolgozott, ekkor ismerkedett meg a Young fivérekkel, akik akkor már egy Dave Evans nevű énekessel nyomták az AC/DC-t. Amikor ő 1974-ben lelépett, egyértelmű volt, hogy a karizmatikus kiállású, költői szövegeket is írni tudó Bon Scott veszi át a helyét.
A zenekar akkori menedzsere, Michael Browning azt mondta, hogy Scott színpadi jelenlétet, egyéniséget hozott az AC/DC-be. De, hozzátette, hogy ő szövegíróként is a legnagyobbak közé sorolja „Bon elsősorban költő volt az én meglátásom szerint, és másodsorban énekes. Szövegei káprázatos intellektusról árulkodtak, holott nem volt egy iskolázott srác. Van egy tipikus ausztrál kifejezés a bohókás, nem hétköznapi karakterekre, a larrikin, és Bon a szövegeiben mindenki másnál jobban meg tudta jeleníti ezt a típust.”
A zenekar kezdetben csak Ausztráliában aratott jelentős sikereket, 1975-ben jött ki az első két album High Voltage illetve T.N.T. címmel. A két elég ütős lemez népszerűsége miatt lehetőségük nyílt Európában, majd Amerikában is koncerteket adniuk. Aztán jöttek sorra a jobbnál jobb lemezek és ezzel párhuzamosan az egyre nagyobb sikerek.
Az igazi áttörést a Highway to Hell című lemez hozta meg az AC/DC-nek (ami azóta is a zenekar egyik legjobb albumának számít), ezzel végképp a világsztárok közé verekedték magukat. Scott a turnékon szívesen ismerkedett, bulizott a rajongókkal és bárkivel, durván nyomta az alkoholt, elsősorban a whiskeyt. Állítólag szinte minden városban akadt valaki, akivel régi ismerősként tudott berúgni Scott.
Így aztán nem is sokáig fürödhetett a világhírben, 1980 februárjában, Londonban, egy átmulatott éjszaka után alkoholmérgezésben meghalt. Ausztráliában temették el, Fremantle város temetőjének emlékkertjében.
Halála mind társait, mind a rajongókat megérintette, az AC/DC kis híján fel is oszlott. Végül továbbléptek, és Brian Johnson személyében megtalálták az új énekest is. Rövid idő alatt el is készítették új albumukat, a Back in Black-et, amit Bon Scott emlékének ajánlottak. Ez a lemez nemcsak a zenekar, hanem az egész hard rock történelem legsikeresebb és legjobb albuma.
Az AC/DC pedig azóta is pont ugyanazt a dögös rock and rollt nyomja, amit a 70-es évektől, a mai napig a legnagyobb színpadokon. Sorra adták ki a lemezeiket, amelyek egyenletes minőségűek, ám nem érik el a Bon Scott-időszak és a Back in Black eredetiségét, színvonalát.
Bon Scottot a Hit Parader a Minden idők 100 legjobb heavy metal énekese-listáján az ötödik helyre sorolta, a Classic Rock magazin minden idők legjobb frontemberének választotta (Freddie Mercuryt és Robert Plantet is megelőzve.)
Eddig 3,3 milliárd forintnyi európai uniós támogatást kellett visszafizetni, mert a magyar kormányzati szervek szabálytalanul szereztek be Microsoft-licenceket – tudta meg a HVG. Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség is nyomoz, a hatóságok viszont hat év alatt nem jutottak el még a gyanúsításig sem.
Az SUV-k ma már annyira sokfélék, hogy az ellenük vagy mellettük szóló előítéletek aligha általános érvényűek. Adhatók viszont praktikus vásárlási tanácsok.