A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A Bors megmutatta, milyen sebesülést szerzett annak a busznak az utasa, amely elég kivágott egy bringás.
Pár nappal ezelőtt körözést adott ki a rendőrség egy kerékpáros ellen, aki május 20-án a XII. kerületben szabálytalanul vágott ki a 39-es busz elé, majd elhajtott. A busz vészfékezéssel tudott csak megállni, amelynek következtében az egyik utas súlyos sérüléseket szenvedett.
A Bors cikke megmutatta, hogy a szerencsétlenül járt utas, Anikó milyen sérülést szerzett, amikor a fékezéstől az egyik hátsó ülésből előre repült és beverte a fejét az előtte lévő ülésbe. A nőnek harántosan szétrepedt az orra, a homloka is, amelyet 7-8 öltéssek kellett összevarrni. A nő azt mondja, hogy egy életre megcsúnyította a felelőtlen kerékpáros. A lap fotóin látszik, hogy a varratok nyoma végighúzódik a homlokán.
A nő azt mondja, a kerékpárost feljelentette, kártérítést kér tőle, ahogyan a BKV-tól is, amelynek biztosítójához már beadta a papírt erről. A rendőrségi felhívás nyomán a kerékpáros jelentkezett a hatóságoknál. A nő úgy tudja, egy futárcégnél dolgozik.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.