Az idei évtől megugrik a nyilvános, vagyis mindenki számára elérhető elektromosjármű-töltő pontok száma az országban. Amellett, hogy a nagy benzinkúttársaságok saját szakállra is telepítenek csatlakozókat, egy többfelvonásos európai uniós pályázat, illetve egy attól elkülönülő, de szintén az EU finanszírozta projekt is zajlik.
Előbbi egy nemzetközi pályázatnak, a Connecting Europe Facilitynek (CEF) az Alternative Fuel Infrastructure Facility (AFIF) nevű alprogramja, melynek első köre az év elején futott ki. Akkor 55 helyszínen adtak át új állomásokat, de még három ilyen kör van, az utolsó 2026 novemberében zárul. A négy telepítési hullám után két év szünet jön, akkor viszont annak a magyar pályázatnak a telepítései lesznek soron, amely kifejezetten a vidéki töltőállomás-vakfoltokat számolná fel.
A telepítések üteme optimistán szemlélve fokozatos, pesszimistán nézve lassú. Az viszont mindenképpen pozitív, hogy az új csatlakozási pontok nem egyszerre robbannak rá az elektromos hálózatra, mert az nincs felkészülve a közelgő többletterhelésre. Nem vigasz, hogy nemcsak nálunk ez a helyzet, hanem egész Európában – és a kontinensen túl is, tulajdonképpen mindenhol a világon.
Túlterhelések mindenütt
A hálózatokat ugyanis sehol sem arra a masszív zöldenergiás átállásra tervezték, amely felé haladunk (akkor is, ha a váltást folyamatosan nehezítik és késleltetik az egymás nyakára érkező krízisek a Covidtól kezdve a háborúkon át a gazdasági válságokig). Az e-autó-töltőktől indultunk, de messze nemcsak ezek rónak pluszterhelést a hálózatra, hanem például az egyre sűrűbben telepített hőszivattyúk is, a betáplálási oldal túlterheléséről pedig a sorozatban üzembe állított új zöldenergiás erőművek gondoskodnak, köztük a háztartások kis napelemeivel.