szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Úgy tűnik, a szurkolók meghallották a bajor miniszterelnök intő szavait.

Koronavírus - a második hullám
Fél évvel a koronavírus-világjárvány tavaszi kitörése után megérkezett a pandémia második hulláma. A fertőzöttek számának radikális emelkedése egyre több országot kényszerít ismét korlátozások bevezetésére annak ellenére, hogy a világgazdaság még magához sem tért a tavaszi járványkitörés hatásaitól. A jelek szerint a második hullám Magyarországot is elérte. Kövesse híreinket!
Friss cikkek a témában

„A gyomrom görcsbe rándul, ha a Szuperkupára gondolok. Budapest rizikós hely, nagyon óvatosnak kell lennünk”

– mondta a hét elején Markus Söder bajor kormányfő, aki arra kérte a Bayern München szurkolóit, hogy inkább ne utazzanak Magyarországra a csapatuk Sevilla elleni meccsére. Korábban a Bajnokok Ligája-győztes együttes vezetőedzője, Hansi Flick is arról beszélt, hogy nem ért egyet a meccs megrendezésével.

A korábbi hírek szerint közel 2100 Bayern-drukker igényelt jegyet – a számukra fenntartott 3 ezer darabos kontingensből –, a Szabad Európa cikkéből azonban az derül ki, hogy a szurkolók meghallották Söder intő szavait, és sokan közülük lemondták a budapesti túrát.

Német tévések is távol maradnak
Bár tervezte, nem küld stábot a német Sky és a DAZN a budapesti Szuperkupa-meccsre – írja a Kicker. A csatorna és a streaming szolgáltató is élőben közvetíti majd a meccset, de kommentátoraik és szakértőik a németországi stúdióikból dolgoznak majd. Azután döntöttek erről, hogy a német kormány korábban különösen kockázatos területnek nyilvánította Magyarországot a koronavírus-járvány szempontjából.

A lap szerint a legnagyobb Bayern München szurkolói klub, az FC Bayern München Fanclub Nabburg/Oberpfalz a teljes utat visszamondta a bajor miniszterelnök nyilatkozata után. Az elnök, Bernd Hofmann úgy nyilatkozott, nem helyesli, hogy a Szuperkupa-meccset Budapesten és nézők előtt rendezik meg. A legfontosabb szerinte a szurkolók egészsége és biztonsága.

A Club Nr. 12 – az Allianz Arena Südkurve nevű részében helyet foglaló szurkolói klubokat összefogó szervezet – sajtósa azt mondta a Szabad Európának: a járványhelyzet, valamint a helyszín, a Puskás Aréna maximum nézőszámának csökkentése miatt döntöttek úgy, hogy nem szerveznek közös busz- vagy repülőutat a mérkőzésre.

Alexander Fischer azt megerősítette, hogy többen magánbuszt szerveztek Budapestre, ám elmondása szerint többségük a hét elején lemondta az utat, így az a járat sem indul majd el.

Fischer úgy tudja, hogy legfeljebb 1300 német szurkoló érkezik Budapestre a csütörtöki meccsre, miután a 2100 igényelt jegy közül hétfőn és kedden körülbelül 900-at visszamondtak.

A Club Nr. 12-nél a lap szerint nem értik, hogy miért ragaszkodik az Európai Labdarúgó-szövetség a Szuperkupa megtartásához most, hogy Magyarországon is erősen terjed a fertőzés. Főleg azért nem, mert az eredetileg augusztus 12-re, Portóba tervezett meccset éppen a romló járványhelyzetre való hivatkozással halasztották el és adták Budapestnek.

Portóban nem boldogok

A német Kicker keddi beszámolója szerint a Porto polgármestere levélben követel választ az UEFA-tól arra, miért vették el tőlük a rendezés jogát, amit még 2018 tavaszán ítéltek oda nekik. Rui Moreira a városi tanács ülésén jelezte: ha nem kap megfelelő magyarázatot, pert indít az európai szövetség döntése miatt.

A cikk szerint a polgármester úgy érzi, nem a járvány volt a valódi oka a helyszínváltozásnak, hanem az, hogy a BL nyolcas döntőjét végül – rendhagyó módon – egyetlen, ugyancsak portugál városban, Lisszabonban rendezték meg. „Mondhatták volna, hogy ha már a BL-t Lisszabonban fejezték be, nem akarták, hogy ugyanabban az országban legyen a Szuperkupa is” – füstölgött Moreira.

Biztonságos lebonyolítást ígér az MLSZ

A főpolgármester nem engedne be nézőket
„Ha lenne jogi lehetőségem dönteni ebben a kérdésben, a mérkőzést biztosan zárt kapuk mögött rendeznék meg. De nincs jogom, így a felelősség is azoké, akiknek van. Ebben a helyzetben utasítottam a BKK-t, hogy a Puskás Ferenc Stadion környékén maximális kapacitással járjanak a járművek, különös tekintettel a 2-es metróra, hogy a közösségi közlekedésben megelőzhető legyen a torlódás” – mondta a Népszava kérdésére Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely. Kedden Horváth Csaba, Zugló polgármestere szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt: döntsön úgy, hogy a meccset zárt kapuk mögött rendezik meg.

A szigorú óvintézkedéseknek köszönhetően az Európai Szuperkupáért kiírt csütörtöki mérkőzés időpontjában a Puskás Aréna biztonságosabb helyszín lesz, mint bármelyik más pont az országban vagy akár egész Európában – közölte a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ).

Az MLSZ kiemelte, hogy a nézők előtt tartott magyar bajnoki mérkőzések több hónapra visszamenő tapasztalata nem mutatja, hogy különösen kockázatos lenne kilátogatni a szabadtéri sportrendezvényekre. A külföldről érkező drukkerekről pedig azt írták, hogy „olyan szigorú egészségügyi szűrés után léphetnek a Puskás Arénába, hogy a velük való esetleges találkozás nem jelent további pluszkockázatot. A két csapat szurkolótáborának tagjai egyébként elkülönítve tekinthetik meg a mérkőzést, nem találkoznak a magyar szurkolókkal”.

Az MLSZ egyúttal felhívta a szurkolók figyelmét arra, hogy a több hete zajló előkészületek kizárólag akkor lehetnek sikerek, ha maximálisan betartják az egészségügyi előírásokat.

Emberkísérlet

A koronavírus-járvány kitörése óta ez lesz az első találkozó az európai szövetség (UEFA) versenyrendszerében, amelyre beengednek nézőket. A szervezet kedden erősítette meg, e meccs tapasztalatai alapján dől el, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt intézkedéseket, így a zárt kapus összecsapásokra vonatkozót is, módosíthatják-e még az év végéig.

Egyelőre az UEFA égisze alá tartozó meccseken, Bajnokok Ligája- és Európa-liga selejtezőkön, valamint a Nemzetek Ligája-találkozókon nem lehetnek jelen nézők.

A meccset csütörtök este 21 órától tartják a Puskás Arénában. A létesítményt befogadóképességének 30 százalékáig lehet megtölteni, azaz nagyjából 20 ezer néző lehet ott a meccsen.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Háborúban már leváltották volna a Színművészeti kancellár-ezredesét

Háborúban már leváltották volna a Színművészeti kancellár-ezredesét

A kormány döntött, tényleg új stadiont kap Pécs

A kormány döntött, tényleg új stadiont kap Pécs

Őrizetbe vették a szlovák különleges ügyészség vezetőjét

Őrizetbe vették a szlovák különleges ügyészség vezetőjét