Roskadozik a teljes európai elektromos hálózat az e-autók töltési igényei alatt
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.
Jeffrey Toobin bevallotta: kínosan hülye hibát vétett.
Felfüggesztette a New Yorker magazin híres szerzőjét, jogi szakértőjét, Jeffrey Toobint, miután a férfi egy Zoomon keresztül zajló videókonferencia alatt maszturbált – írja a BBC.
A 60 éves Toobin, aki a CNN egyik elemzője is, nem tagadta a történteket, mint elmondta: kínosan hülye hibát követett el, azt hitte, nincs bekapcsolva a kamerája és a mikrofonja. "Bocsánatot kérek a feleségemtől, a családomtól, a barátaimtól és a munkatársaimtól" – nyilatkozta.
Az esetről elsőként beszámoló Vice úgy tudja, a hívás résztvevői éppen szünetet tartottak, Toobin ekkor kezdett el maszturbálni – ezt legalább ketten látták.
A New Yorker közölte, hogy amíg kivizsgálják az ügyet, felfüggesztik Toobin munkaviszonyát, és a CNN is arról számolt be, hogy Toobin némi szabadságot vett ki, amelyet meg is adtak neki.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?