„A három-vagy többgyerekes családok számára teljesen ingyenes a bölcsőde évek óta. Én 2017. szeptember 1-je óta vagyok vezető ebben a bölcsődében, azóta ez a gyakorlati alkalmazás, hogy a három vagy több gyermeket nevelők családok számára teljesen térítésmentes a bölcsődei ellátás” – mondta Kunszabó Gergelyné Andrea, az érdi Pöttömsziget Bölcsőde vezetője az erdmost.hu kérdésére. A helyi lap azt szerette volna megtudni, hogy a miniszteri bejelentés pontosan hogyan érinti az érdi bölcsődébe járó gyerekek szüleit.
Az intézményvezetőt magát is meglepte a bejelentés, hiszen abban egyáltalán nincs szó újdonságról, a kedvezmény már hosszú ideje él. A 2017. január 1-jétől élő rendeletet például itt foglalta össze a csalad.hu.
Mint írtuk, Novák Katalin Facebook-videóban jelentette be a hírt szerdán, hogy a három vagy több gyereket nevelő szülők mentesülnek a bölcsődei térítési díj megfizetése alól. Azt is kiemelte, hogy emellett a gyermek a bölcsődében ingyenesen is étkezhet (ez szintén így volt eddig is), így havonta gyerekenként akár 10-17 ezer forinttal több marad a családoknál.
A miniszter még azt hangsúlyozta, hogy hasonló ingyenes bölcsődei lehetőség nem sok helyen van a világon.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: