Tanúként hallgatta ki a rendőrség Károly herceget 2005-ben a Diana hercegnő 1997-es balesetének az ügyében indult nyomozás keretében. A rendőrség volt vezetője, John Stevens beszélt arról, hogy a walesi herceget kikérdezték, miután a volt felesége tíz évvel korábban, 1995-ben arról írt, hogy „fékhiba és komoly fejsérülés” miatt meg fog halni azért, hogy Károly feleségül vehesse a volt dadájukat, Tiggy Legge-Burke-öt. Akkoriban az a – hamis – pletyka terjedt, hogy Károlynak és a dadának viszonya van.
A Diana inasának, Paul Burrellnek átadott írásban többek között ez áll:
„Itt ülök ma az íróasztalomnál októberben, vágyva arra, hogy valaki megöleljen, és bátorítson, hogy erős maradjak. Az életemnek ez a szakasza most a legveszélyesebb. A férjem az autóbalesetemet tervezi. Fékhiba és komoly fejsérülés, hogy eltakarítson az útból, és elvehesse Tiggyt. Camilla is csak egy csali, mindkettőnket kihasznál a szó minden értelmében.”
A Daily Mail szerint Stevens felolvasta Diana jegyzetét Károlynak a St. James-palotában, majd megkérdezte tőle, mit gondol, miért írhatta ezt a felesége. Károly azt mondta, nem tudott a jegyzetről egészen addig, amíg az a médiában megjelent. Arra a kérdésre pedig, hogy tudja-e, miért érzett így a hercegnő, Károly annyit mondott, hogy nem.
Károly hercget nem gyanúsítottként, hanem tanúként hallgatták ki.
A rendőrség a nyomzás során nem talált semmilyen bizonyítékot, amely alátámasztotta volna azt, amit Diana az írásában állított. A jegyzet körülbelül akkor született, amikor a hercegnő interjút adott Martin Bashirnak. A Panorama-interjúról egy vizsgálat megállapította, hogy a BBC riportere megtévesztő manőverekkel vette rá a hercegnőt a beszélgetésre.
Stevens sajnálatát fejezte ki, hogy akkor nem hallgatták ki Bashirt.
A walesi hercegnő 1995-ös interjúja felforgató volt, de hogy mennyire, az csak 25 évvel a sugárzása után vált nyilvánvalóvá. A BBC-nek most önvizsgálatot kell tartania, hogy mekkora bűnt is követett el - nemcsak Diana hercegnő és a családja, hanem a nyilvánosság ellen is.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: