szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A budakeszi civilek összefogásának eredménye lett, hogy a helyi önkormányzat a természet védelme érdekében elvetette egy elkerülő út megépítését. Így egyelőre megmenekültek a Budakeszin található mamutfenyők, a közelükben lévő erdő és a sürgős segítségre szoruló, kiszáradt Nádas-tó is.

„Újabb nagy sikert könyvelhetnek el a budakeszi civilek, akik összefogva meg tudták akadályozni helyi értékes természeti területek beépítését” – írja közleményében a Nádas-tó Őrzői Civil Összefogás nevű szervezet, miután tiltakozásukat követően a helyi önkormányzat letett egy elkerülő út megépítéséről.

Korábban már részletesen írtunk róla, hogy egészen mostanáig úgy volt, hogy a Telki, a Pátyi és a Budaörsi utat összekötő, új szakasz épülne meg Budakeszinél, amelynek azonban a terve a civilek szerint nemcsak eleve elhibázott volt, de szakmailag sem volt alátámasztva. Az út egyes nyomvonalai ökológiai folyosókat, helyi védettségű természetvédelmi területeket vágtak volna ketté, a város környezetének egyik legértékesebb zöld területét veszélyeztették volna: beleértve a rekultivációra váró Nádas-tavat, két darab, 70–80 éves mamutfenyőt és egy 1,5 hektáros fenyves- és tölgyerdőt.

Mamutfenyők Budakeszin
Nádas-tó Őrzői Civil Összefogás

A civilek és a lakosság tiltakozásának következtében végül a Budakeszi önkormányzata letett a megépítendő útszakaszról. A január 27-i testületi ülést követően Győri Ottilia, Budakeszi polgármestere az alábbiakat jelentette be Facebook oldalán:

„A Mamutfenyők és a Nádas-tó és/vagy összekötő út ügyében az önkormányzati képviselő társaimmal az alábbi döntéseket hoztuk:

  • a természeti értékek védelmét figyelembe véve a Pátyi út és Telki út közötti szakaszra vonatkozóan valamennyi tervet elvetettük,
  • felkérjük a Budapest Fejlesztési Központot (BFK), hogy a Zsámbéki-medence autóbuszos közlekedésének fejlesztése projekt keretében tervezze meg az összekötő útnak a Budaörsi út és Pátyi út közötti szakaszát,
  • felkérjük a BFK-t, hogy tervezze meg az összekötő út Budaörsi út és Domb utca közötti szakaszát, hogy Nagyszénászugból és Makkosmáriáról könnyebben lehessen megközelíteni az új buszvégállomást és a P+R parkolókat.

A döntést minden jelenlévő önkormányzati képviselő támogatta”.

Szigeti Balázs, az Összefogás szóvivője a hírt követően így kommentálta a döntést: „nagy öröm, és nagy siker, hogy egy politikától mentes, tisztán civil és szakmai alapokon szerveződő közösség képes volt a lakosságot tájékoztatni, a közvéleményt formálni, és így a döntéshozatalt is befolyásolni.”

Nádas-tó
Nádas-tó Őrzői Civil Összefogás

Ami a Nádas-tavat illeti, arról korábban azt írtuk, hogy annak idején azért száradt ki, mert a környékbeli domboldalak beépítésekor a csapadékvizet elvezették. Ennek ellenére még most is nagyon értékes a hüllő- és kétéltűállománya, fontos élőhely továbbra is. Szigeti Balázs szerint pedig a vizes élőhelyek előnye, hogy könnyen rekultiválhatók, így a Nádas-tó eredeti állapotának visszaállításáról sem tettek le, és láthatóan politikai hátszelet is kaptak már a projekthez.

A civilek közleménye szerint ugyanis Menczer Tamás, Budakeszi fideszes országgyűlési képviselőjelöltje, levelet írt a zöldeknek, támogatásáról biztosítva őket: „Együtt dolgozom a Pilisi Parkerdő vezetőivel a Nádas-tó revitalizációjával kapcsolatban, amelyet magam is rendkívül fontosnak gondolok. Kérésemre a szakemberek elkészítik a tanulmánytervet, majd a munka a koncepciótervvel, illetve az engedélyezési és kiviteli tervvel folytatódhat azért, hogy a tó rehabilitációja – Önökkel egyeztetett módon – a lehető leggyorsabban és legteljesebb mértékben megtörténhessen.” Kitért arra is, hogy „pénzügyi akadálya nem lesz a munka megkezdésének és folytatásának”.

A budakeszi civilek megjegyzik végül: példájuk inspiráló lehet más agglomerációs kistelepülések hasonló törekvéseihez.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!