Egyméteres hústálat rendelt magának a nagy zabáló koreai influenszer egy budapesti étteremben
Az óriási tálon kacsa, csirke, disznó és marhahús is volt, de most segítsége is akadt.
HVG
Meglátogatta a negyedik éttermet is a budapesti túráján Tzuyang, a koreai mokpang-influenszer. A 24.hu szerint a középkori lovagi éttermbe, a Sir Lancelotba tért be egy nagy zabálásra. A hölgy egy egyméteres hústálat kért ki magának, amit hat személyre szólónak hirdetnek. A tálon kacsa, csirke, disznó és marhahús is szerepelt, emellé pedig szószokat és egy nagy adag kólát is kért magának.
A korábbi nagy evéseihez képest most az volt a különbség, hogy vendégek is besegítettek Tzuyangnak, hogy elpusztítsa az irdatlan mennyiségű kaját. Igaz, nem kell félteni, most is alaposan belakmározott.
A magyar fővárosban először a Pléh csárdában nyomott be két kiló, távol-keleti szósszal megspékelt bécsi szeletet és két nagy tál pacalt, aztán egy steakétteremben végzett 3 kiló steakkel, majd a Nyugati téri McDonald’sban falt fel 10 hamburgert. Persze ezeket nem egy napon.
Nemrég utánajártunk, ki is az a dél-koreai Tzuyang, aki felzabálja Budapestet, és hogyan képes ennyi mindent megenni, miközben nádszálvékony marad.
Két kiló rántott húsra ráküldött két óriási tál pacal a Pléh csárdában, tíz hamburger a Nyugati Mekiben, és a kettő között még három kiló steak is lecsúszott. Utánajártunk, ki is az a dél-koreai Tzuyang, aki felzabálja Budapestet, és hogyan képes ennyi mindent megenni, miközben nádszálvékony marad.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
Egyelőre nem tudni, milyen rakétával hajtott végre csapást Irán Izrael ellen csütörtök reggel, de az biztos, hogy a lövedék sikerrel jutott át a Vaskupolán.