A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
A romániai ügyészség már vizsgálódik a vádak alapján.
Jean-Claude Van Damme-ot azzal vádolják, hogy öt olyan nővel is volt szexuális kapcsolata, akik emberkereskedelem áldozatai voltak, és erről ő is tudott – írja az Independent. Van Damme tagad, és groteszknek nevezi az állításokat, amelyek miatt Romániában már büntetőeljárás folyik ellene.
Múlt héten került nyilvánosságra, hogy Van Damme öt romániai nőt kapott „ajándékba” egy emberkereskedő csoporttól, amikor egy ízben, tíz évvel korábban Cannes-ban tartózkodott, és hogy emiatt feljelentést tettek ellene Romániában. Az ügynöke ezt megcáfolta, hozzátéve, hogy Van Damme kommentálni sem akarja „a pletykát, ami éppoly abszurd, mint amennyire alaptalan”.
A híradások szerint a feljelentés és a nyomozás alapját az képezi, hogy egy nő állítása szerint szemtanúja volt a történéseknek egy Van Damme által szervezett rendezvényen.
Adrian Cuculis ügyvéd szerint, aki az egyik potenciális áldozatot képviseli, a nők romániai fotómodellek voltak, és a kizsákmányolóik súlyosan visszaéltek a kiszolgáltatott helyzetükkel. Cuculis védence most 26 éves, tehát tíz éve még fiatalkorú volt. Az eset összefügghet azzal a szövevényesebb, messzebbre vezető emberkereskedelmi üggyel, ami miatt 2020 óta folytat eljárást a román ügyészség.
Van Damme jelenleg Gladys Portugues testépítővel él házasságban, három gyerekük van.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
A sebesültek közül kettő állapota súlyos.
Magyar Péter meg is osztotta az Európai Néppárt elnökének levelét.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.