Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A gépkocsi az édesanyjáé volt, és elmondása szerint nemrég járt vele szerelőnél.
Kigyulladt Aurelio autója az M6-os autópályán péntek délután – írja a Bors. Az egykori Való Világ-győztes éppen a vasárnapi Nagy Duett főpróbájára tartott, amikor a sztráda szekszárdi lehajtója előtt füstölni kezdett a gépkocsi.
„Jelentem! Jól vagyok! Az autó az kevésbé. Totálkár” – fogalmazott a balesetről készített Instagram-bejegyzésében Aurelio, aki a Borsnak részletesen is elmondta, mi történt.
„Füstölni kezdett a kocsi, aztán egyből félreálltam. Ez anyám régi Mercedese, mivel nekem még nincsen saját autóm. Olyan érzésem van, mintha egy merénylet lett volna ellenem. Még nem nagyon fogtam fel az egészet, főleg, hogy két hete volt az autó a szerelőnél” – mondta, hozzátéve, hogy bár neki nem esett baja, minden, ami nála volt, pillanatok alatt a tűz martalékává vált, még dalszövegek is megsemmisültek.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.