Egy belvárosi hamburgerező megtrollkodta Orbán oroszlános győzelmi tervét
„Mérges lán – Győzikés terv 2026” színezőt kínálnak gyerekeknek és felnőtteknek.
„Mérges lán – Győzikés terv 2026” színezőt kínálnak gyerekeknek és felnőtteknek.
HVG
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
hvg.hu
Epstein egykori bűntársa szerint a férfi nem öngyilkos lett.
hvg.hu
Viharba került a spanyolországi Alicantéból Rómába tartó Wizz Air-járat, a hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak és kiabáltak az utasok.
HVG
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
HVG
Miután júliusban betiltották a Nemzetközi Sátánista Mozgalom tevékenységét Oroszországban, augusztusban megszületett az első bírság is.
HVG
A Legfelsőbb Bíróság szigorú döntést hozott, amin azóta már módosított is. Aki szeretne, jelezheti is, hogy szívesen adoptálna egy állatot, ami korábban az utcán élt.
HVG
Ókovács Szilveszter szerint Ajsa Luna éneklése bizonytalan volt és számos hanghibát is felfedezett az előadásban.
HVG
A rendőrség megerősítette, hogy a pankrátor halála miatt indított nyomozást még nem zárták le.
hvg.hu
A rendőrök azért szálltak ki a tésztás nagyikhoz, mert a gyanú szerint nem csak házi készítésű orecchiette-t árulnak. A készítők ezután léptek sztrájkba és még az újságíróknak is nekiugrottak.
HVG
A korábbi köztévés műsorvezető ezúttal azt kérte ki magának, hogy miért nem poénkodik Geszti „Karácsony Gergely lángoló buszaival”, aztán kommentben be nem fizetett adót emlegetett.
hvg.hu
Nem indexelt és nem is adott elsőbbséget.
HVG
Az Adrián készült fotókat Magyar Péter osztotta meg a Facebook-oldalán. A képeken szereplő hajó bérlése egy hétre több mint egymillió forint, de még ugyanennyi kauciót kell hozzá letenni.
HVG
Történelmi pillanatot vettek videóra Spanyolországban.
HVG
Az influenszer Kiszel Tündét és saját magát is hiányolta a kitüntettek közül.
hvg.hu
Rágcsálót üldözött, ráomlott a fal.
HVG
Németh azt üzente: ha Geszti tud mondani egyetlen példát, hogy hazudott híradós műsorvezetőként, azt írja meg.
HVG
A klímaberendezések pár évtizede még csak a gyárakban voltak fellelhetők, míg mára küszöbén állunk a „klíma 2.0” forradalomnak. A gyártók sosem fektettek ekkora hangsúlyt a felhasználói élményre és a kényelemre, idővel pedig a mesterséges intelligencia és a tudatos életmód újabb szempontokat hoztak az eszközök fejlesztésében.
Samsung
A világhírű rapper Los Angelesben okozott feltűnést, valószínűleg be volt drogozva.
hvg.hu
A testület kifogásolta a férfi börtönbeli fegyelmi vétségeit és a gyilkosság előtti bűncselekményeit is.
HVG