150 ezerre büntették a szurkolót, aki részegen füstbombát dobott a pályára a magyar–törökön
A férfit két évre eltiltották a mérkőzések látogatásától is.
HVG
Gyorsított eljárásban állították bíróság elé azt a férfit, aki egy becsempészett füstbombát dobott a pálya gyepére a Puskás Arénában – közölte a Fővárosi Főügyészség.
A 32 éves férfi a vasárnapi Magyarország–Törökország-mérkőzés 87. percében, ittas állapotban dobta el a füstbombát a pálya irányába. A füstölő pirotechnikai eszközt a rendezőknek kellett eloltaniuk, a szurkolót pedig a stadion biztonsági szolgálata vezette ki.
A sportrendezvényen elkövetett rendbontás vétségével vádolt, a tettét beismerő férfit a bíróság jogerősen 150 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, és két évre eltiltotta a FIFA, az UEFA és az MLSZ által rendezett mérkőzésektől.
A vasárnapi mérkőzésen története legsúlyosabb vereségét szenvedte el Törökország ellen a magyar válogatott, és kiesett a Nemzetek Ligája B ligájába.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.