Hibázott mindenki, amikor meghalt egy sztrókos beteg, akiről azt hitték, öngyilkosságot követett el
Olyan kórházba vitték a sztrókot kapott férfit a mentők, amelyik nincs felkészítve ilyen ellátásra. Amikor átszállították, már késő volt.
Olyan kórházba vitték a sztrókot kapott férfit a mentők, amelyik nincs felkészítve ilyen ellátásra. Amikor átszállították, már késő volt.
Az állapota miatt menet közben egy másik orvosnak kellett átvennie az operációt.
Az EgészségAblak alkalmazással lehet helyet foglalni a szakrendelőkbe. Az app a Belügyminisztérium szerint felajánlja a szabad időpontokat a lakóhelyhez közeli szakrendelésekre.
Nem ez az általános, de vannak, akik át tudják értékelni nézeteiket, mások pedig annál jobban elmerülnek az összeesküvés-elméletekben, minél furcsább dolgokkal találják szembe magukat.
„Ideje, hogy az ország letegye a politikai bulvárt, és azért álljon ki, ami valóban fontos” – mondta a HVG-nek annak a sok ezer embernek az egyike, aki az egészségügy méltatlan helyzete miatt tüntetett szombaton a Kossuth Lajos téren.
Még 2022-ben vezették be, azóta már évente több mint 2000 Okosleletet készít ügyfelei számára a Synlab, amely a laborvizsgálatot mesterséges intelligenciával értékelteti ki, és jelzi a betegségek kockázatát. Póda Tamással, a vállalat kereskedelmi és marketingigazgatójával beszélgettünk.
Szombat délután az egészségügy helyzette miatt demonstráló emberekkel telt meg a Kossuth tér. Helyszíni fotók!
Az egészségügy helyzette miatt hirdették meg a demonstrációt a Országház elé, amit a kormány sem hagyott szó nélkül.
A MOK szerint három évtizede nincs érdemi reform az egészségügyben, a kormány szerint a tüntetést szervező kamara politikai bábok gyülekezete.
A gyermekek alap egészségügyi ellátása – vagyis az ügyeleti és háziorvosi rendszer – nem megfelelő működése hatalmas problémát okoz a sürgősségi osztályokon. Nem látszik a megoldás, az orvosok és ápolók kimerültek, hónapok óta rekordmagas a betegszám.
Nincs más megoldás: a doktor egyszerre két szobában, két asszisztenssel rendel.
Sófi Gyula azonban öt évig nem dolgozhat igazságügyi szakértőként.
Az oknyomozó portál szerint rengeteg esetben előfordul, hogy a kórházak nem tájékoztatják még arról sem a betegeket, sem a hozzátartozókat, hogy mi is történik velük konkrétan.
Szombattól érvényes, hogy mind a beteg, mind a beutaló orvosszabadon foglalhat beutalóval időpontot.
A Bexsero-programot az MKKP képviselője szerint pénzügyi okok miatt szüntették be.
Takács Péter szerint 1200 fő alatt nem indokolt, hogy egy településnek saját, teljes állású háziorvosa legyen.
Sok szó esik a magyar egészségügy alulfinanszírozottságáról, de ez valójában csak a probléma egyik része. A bajok között van olyan is, amelyért nem az állam vagy az orvosok tehetők felelőssé. Vélemény.
A vizsgálat idejére felfüggesztették a gyógyszer forgalmazását.
Az egyetem közleménye szerint ez hozzájárul a betegellátás minőségének további javulásához.
Rohadó csövek, furcsa fekete folyadék a földön, giliszták. Videón a János-kórház pincéjének egy szakasza.