Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az Egyesült Királyságban nagyot drágultak a csokoládék, és mivel a háttérben a kakaóbab termesztése körüli problémák állnak, a világon máshol élő csokirajongókra is hasonló sors vár.
Az Egyesült Királyságban soha nem látott tempóban drágultak a csokoládék májusban. A “sima” élelmiszer-inflációhoz képest jóval nagyobb tempóban. A statisztikusok 3,4 százalékos éves inflációt jegyeztek fel májusban, amire több mint egy éve nem volt példa.
A BBC összeállítása szerint ezen belül az élelmiszerek ára, ami a harmadik egymást követő hónapban nőtt, májusban 4,4 százalékkal emelkedett éves összehasonlításban.
A közgazdászok azon lamentálnak, hogy rátett egy lapáttal a drágulásra a vállalatok dolgozói után fizetett
társadalombiztosítási hozzájárulás áprilisi emelkedése. Ezt a költségnövekedést a cégek áraik emelésével
átháríthatták vásárlóikra. Ez a változtatás a kormány tavaly ősszel elfogadott költségvetésében szerepelt a minimálbér emelése mellett. A cél nyilván az, hogy erősítsék a büdzsé egyensúlyát. Az ellenzék szerint persze az állami bevételek növelése megfojtja a gazdasági növekedést, inflációt okoz, amivel végső soron rontja az emberek életszínvonalát.
A brit statisztikai hivatal (ONS) adatai szerint a csokoládé ára 17,7 százalékkal ugrott meg 2025
májusában 2024 ötödik hónapjához képest. Ilyen durva áremelkedésre nem volt példa 2016 óta, amióta e termék árát külön figyelemmel kísérik.
A helyzet „tragikus” összefoglalóját Jonathan Parkman, a Marex árupiaci brókercég mezőgazdasági terményekkel foglalkozó elemzője fogalmazta meg:
kevés az esély a csokoládé árának csökkenésére karácsony előtt.
Magyarországon is bőven az általános inflációs mutató feletti drágulás látható a csokoládénál. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) fogyasztói inflációs kosarában szereplő mogyorós tejcsokoládé (80–100 gramm, egész- vagy törtmogyorós tábla) országos átlagára 692 forint volt májusban, szemben az egy évvel korábbi 557, valamint a 2023 májusi 533 forinttal. Ez éves szinten 24, kétéves összevetésben pedig 30 százalékos áremelkedést jelent. Emellett az édességek egy részét felölelő „cukor, lekvár, méz, csokoládé, és cukorka” termékcsoportban március óta minden hónapban két számjegyű, 10-12,1 százalékos áremelkedés következett be.
A csokoládédrágulás háttérében a kedvezőtlen időjárás áll a kakaóbab termelésének legfontosabb területein, Ghánában és Elefántcsontparton.
Márpedig e két országból származik a világ kakaóbabtermésének több mint fele. A rossz időjárás káros hatását fokozta, hogy a két ország kormányai gyengén menedzselik az ágazatot, továbbá betegségek is pusztították a kakaócserjék termését.
A fogyasztói árakban alapvetően 3–6 hónapos késéssel jelentkezik az árfolyam növekedése. A piacvezető márkák és gyártók hosszabb időszakra kötött szerződésekkel dolgoznak, így ők tavaly még csak fokozatosan emelték az árakat – írta korábban a HVG.A
piaci szereplők szerint a következő években aligha javul érdemben a helyzet. A korábbi tapasztalatok szerint ugyanis egy-egy szélsőséges időszak után még akkor is csak sokára rendeződnek vissza az árak, amikor a szektor már túl van egy-egy jobb szüreten – és akkor sem a kiindulási pontra térnek vissza. „A kakaóval kapcsolatban is többször átéltük már ezt, mint ahogy a vaníliarúddal is hasonló történt. Amikor a négyszeres árról nagy nehezen visszaesik majd a régi ár duplájára, akkor mindenki örülni fog, pedig az is igen szép áremelés a békeidőhöz képest” – foglalta össze lapunknak az árazástörténeti tapasztalatait Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.