Bejelentette Orbán: jön a kiskocsma- és kisbolttámogatás, a templomfelújítási program, és mindenhová ATM-et „visznek”
Az intézkedések részleteit a csütörtöki kormányinfón ismertetik majd.
Az intézkedések részleteit a csütörtöki kormányinfón ismertetik majd.
A mesterséges intelligencia egyszerre segíti a felhasználók számára az utazások megszervezését és a kellemetlenségek kizárását, de a turisztikai vállalatok belső működésén is képes javítani.
Z. Kárpát Dániel a munkabér készpénzben való felvételéről nyújtott be törvényjavaslatot.
Elképzelhető, hogy nem kell sokáig fenntartani a mesterségesen alacsonyan tartott áramárakat Lengyelországban, és a magyar példával ellentétben nem kell ráfizetni, ha a piaci ár a rezsicsökkentett alatt van.
Szerda reggel megkezdték a Levél településen tartott állomány vakcinázását annak érdekében, hogy a telep felszámolásáig a vírusürítés minimálisra csökkenjen. A több ezer állat leölése napokon belül megkezdődik.
Vigyáztak a Pallas Athéné Alapítvány pénzének a forgatói arra, hogy papíron hízzon a vagyon. De mindig megtalálták a módját, hogyan hozzák helyzetbe az MNB elnökének kedvezményezettjeit.
Az még más alapítvány volt, amikor Windisch László az MNB-nél dolgozott, egyébként sem az ő alelnöki feladata volt figyelni az alapítványokra – írta az Állami Számvevőszék.
Köze sincs a valósághoz annak, amilyen inflációt a kormány tervezett 2025-re, ez pedig lehetővé tesz egy kis osztogatást a nyugdíjasoknak majd novemberben. A Bankmonitor számolta ki, mennyi pluszpénzt kaphatnak az idősek, és hogyan nőhet a nyugdíj.
A XXII. kerületben már hétfőtől ki lehet tenni a lomokat, de áprilisban eljut a Mohu Józsefvárosba és Kispestre is.
Elsőként a HVG írta meg, hogy valami nem kerek a Magyar Nemzeti Bank alapítványai körül. A pénzszórást több ponton is meg lehetett volna állítani. A tények magukért beszélnek. Mutatjuk a Matolcsy-botrány genezisét, ahogy azt a HVG hetilap címlapjai követték.
Két hetet bírt ki úgy a forint, hogy nem járt 400-as szinten, de ennek most vége.
Naponta nagyjából 190 ember kér munkáshitelt.
Egy volt államtitkár kerül májustól a Budapesti Értéktőzsde élére.
A számvevőszéki jelentésből csak az derül ki, hogy 170 millió euró hitelt vett fel az MNB alapítványi vagyonát kezelő cég, azt kihagyták belőle, hogy kitől.
Közel tizenegy év telt el azóta, hogy a HVG először megírta, százmilliárdok mennek az alapítványokhoz, a Fidesz és az MNB pedig néha egész kreatív, gyakran pedig kínos módon bizonygatta, hogy nincs baj.
Navracsics Tibor szerint az önkormányzatoknak nem lesz kötelező élni az identitásvédelmi intézkedésekkel.
Az új jegybankelnök megerősítette, hogy szabadulna az elődje által kitalált struktúrától, amelynek ügyében nyomozás is folyik már.
Márciusban már kisebb lesz az infláció, mint a februári 5,6 százalékos csúcs, de csak lassan mérséklődik, 2026 elején csökkenhet 4 százalékra, 2026 végén közelítheti meg a 3 százalékot. A jegybank monetáris politikája az elnökváltással szinte egy jottányit sem változott.
A fejünk felett suhanó robotok, az eladótéren belül kialakított kasszák és rengeteg ember. Megnéztük, milyen a jövő bútoráruháza.
A teljes ráfordítás a Bankmonitor számításai szerint akár 10 milliárd forint is lehet, ami, hacsak nem tiltják, könnyen megjelenhet a számladíjakban is.