Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Márciusban már kisebb lesz az infláció, mint a februári 5,6 százalékos csúcs, de csak lassan mérséklődik, 2026 elején csökkenhet 4 százalékra, 2026 végén közelítheti meg a 3 százalékot. A jegybank monetáris politikája az elnökváltással szinte egy jottányit sem változott.
Varga Mihály jegybankelnök ismertette az MNB friss makrogazdasági előrejelzéseit a kamatdöntés után tartott sajtótájékoztatón, illetve ezeket közzé is tették jegybanki honlapon. Az új előrejelzés szerint idén az infláció éves átlagban 4,5-5,1 százalék lehet – az előző, decemberi prognózis még 3,3-4,1 százalékot mutatott. Varga Mihály szerint februárban már láttuk az inflációs csúcsot (5,6 százalékkal),
az év hátralévő részében az infláció mérséklődik, de a jegybanki toleranciasáv fölött marad. A sáv teteje ugyebár 4 százalék.
Varga szerint az inflációs cél elérése is távolabbra tolódott, 2026 végén közelítheti meg a 3 százalékos célt.
A jegybankelnök üdvözölte, hogy a kormány is elkötelezett az infláció letörése mellett, és ennek érdekében árréstopot vezetett be. Az intézkedés új, ilyen eddig nem volt, ezért még az MNB-nek is elemeznie kell a várható hatásokat – mondta el kérdésre válaszolva Varga. Mindenesetre szerinte
az élelmiszer-inflációt az árréssapka 0,8 százalékponttal mérsékelheti első körben.
A jegybank a gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését rontotta, idénre 1,9-2,9 százalékos GDP-bővülést vár – a decemberi prognózis 2,6-3,6 százalékot mutatott.
A jegybank monetáris politikája és kommunikációja amúgy szinte semmit sem változott. A monetáris tanács az alapkamat 6,5 százalékon tartása mellett döntött, más opció az asztalon sem volt. A tanács álláspontja szerint a felfelé mutató inflációs kockázatok, valamint a kereskedelem- és geopolitikai feszültségek továbbra is óvatos és türelmes monetáris politikát tesznek szükségessé. A tanács megítélése szerint a bizonytalan nemzetközi környezet és az inflációs kilátások a szigorú monetáris kondíciók fenntartását indokolják. Varga Mihály azt is elmondta, hogy
az alapkamat huzamos ideig a jelenlegi szinten maradhat.
Az elnök szerint kiemelten fontos a pénzügyi piaci stabilitás fenntartása – tehát a forint árfolyamának stabilan tartása is.
Varga Mihály elmondása szerint
februárban nem csak a tény infláció nőtt, az inflációs várakozások is emelkedtek
– ezek „horgonyzása” szintén különösen fontos. Ehhez pozitív reálkamat (tehát az infláció mértékét meghaladó alapkamat) fenntartása szükséges.
A félreértések elkerülése végett Varga Mihály hangsúlyozta azt a korábbi üzenetet is, miszerint a jegybank az árstabilitás elérésével és a pénzügyi piaci stabilitás elérésével teheti a legtöbbet a gazdasági növekedés beindulásáért. Arra a kérdésre válaszolva, miszerint várhatóak-e jegybanki támogatott hitelprogramok arra utalt, hogy ilyenekre nincs szükség: a vállalkozások likviditása jó, a bankrendszer likviditása jó, a növekedésnek keresleti oldali gátjai vannak.
Mindez szinte pontosan megfelel a jegybank korábbi kommunikációjának, ami azt illeti, a lényegi iránymutatás gyakorlatilag szó szerint egyezik.
Varga természetesen nem kívánt konkrétumot mondani azzal kapcsolatban, hogy akár az év végén sor kerülhet-e akár egyetlen kamatvágásra, vagy egy esetleges kamatemelés is benne van-e a pakliban. Mindenesetre ha a jegybank inflációs előrejelzése az év hátralévő részére lassan mérséklődő, 4 százalék fölötti havi inflációs adatokat mutat, akkor kamatcsökkentésre valóban nem lesz sok tér. Kamatemelésre – a lefektetett elvek mentén – akkor kerülhetne sor, ha az infláció megugrana, és a reálkamat nem lenne kellően pozitív.
Ami Varga Mihály korábbi felségterületét, vagyis az államháztartást illeti, a jegybank szerint a GDP-arányos államadósság még a jövő évi, Varga kormányból való távozása óta megemelt hiánycél mellett is csökkenő pályán lesz. A költségvetés kamatkiadások nélkül számított ügynevezett elsődleges egyenlege pedig egyensúly közeli állapotban.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.