Miskolcon is tüntetni fognak a gyülekezési törvény szigorítása ellen
A budapesti demonstrációval egyidőben lesz egy megmozdulás.
A budapesti demonstrációval egyidőben lesz egy megmozdulás.
Az egyik érintettnek egy éven keresztül kellett pártfogói felügyelőhöz járnia.
Feltehetően Vámos Zoltánt fogja Szombathelyen indítani a Fidesz.
Jogszabálysértést követett el a közétkeztető, a mulasztás miatt összesen 867-en betegedtek meg a Pest megyei Nagykőrösön – állapította meg a kormányhivatal vizsgálata néhány héttel a tömeges rosszullét után.
A polgármester nagyot kockáztatott, de bejött neki.
A Magyar Bírói Egyesület szerint ez is azt igazolja, a hatalom nem tekinti partnernek a bírósági szervezetet.
A miniszter arra utalt, hogy az Európai Uniónak válaszolnia kellett volna a vámokra.
A tiszás politikus szerint az amerikai kormányzat megerősítette, hogy folytatják Ukrajna támogatását. „Akkor most Orbán barátai háborúpártiak?” – tette fel a kérdést.
A nyitva lévő átkelőkön érdemes hosszabb várakozási időkkel számolni.
A párt szerint a nő a náci időket idéző szavakkal próbálta megakadályozni népszavazási kezdeményezésüket.
Miközben továbbra is érvényes a nemzetközi elfogatóparancs Benjamin Netanjahu ellen, az izraeli miniszterelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tiszteletbeli Polgára lett pénteken. Vele együtt eddig öten kapták meg ezt az elismerést.
Schulcz József életének 52. évében, súlyos betegségben hunyt el.
Saját országjárásán végrehajtott, szervezett provokációra készül a kormánypárt – figyelmeztet Magyar Péter, aki szerint erre már egy péntek esti rendezvényen sor kerülhet.
31 ember ellen intézkedtek.
Végrehajtandó börtönbüntetést kaphat az a 35 éves nő, aki életveszélyesen megkéselte volt élettársát a nyílt utcán.
Az érsek háborúról, békéről és a túlélőcsomagról is beszélt egy interjúban.
Közzétették pénteken azoknak a településeknek a listáját, ahol tavaly egyetlen bűncselekmény sem történt.
Az önállóságunkat védve léptünk ki a Nemzetközi Büntetőbíróságból, amely “politikai szervezetté vált”, az izraeli kormányfőt pedig nem is akartuk, de nem is tudtuk volna letartóztatni – erős kijelentésekkel indult pénteken reggel Orbán Viktor szokásos interjúja a Kossuth rádióban, amit a Momentum ismét próbált a kapunál akciózva megakadályozni.
Állítólag csak arról beszéltek, hogy Magyarország úgy döntött, kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból.
Ezzel kárpótolják az autósokat az M30-as részleges lezárása miatt. Az nem derül ki Lázár János rendeletéből, hogy a már idén is lezárt főút miatt miért csak jövőre lehet olcsóbban matricát venni.