A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
A miniszter arra utalt, hogy az Európai Uniónak válaszolnia kellett volna a vámokra.
„Nekünk sose volt olyan illúziónk, hogy az európai gazdaságnak feltétlenül jót fog tenni Trump elnök győzelme” – jelentette ki az ATV beszámolója szerint Gulyás Gergely. A portál azt írja, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter az Építész Klub rendezvényén szólalt fel, ahol arról beszélt, hogy a kormány tudta, ha a Trump megnyeri a választást, akkor jönnek a vámok, gazdaságpolitikájának célja az amerikai külkereskedelmi deficit csökkentése lesz.
Természetesen a brüsszelezés sem maradhatott ki, Gulyás ugyanis felvetett egy költői kérdést: „nem az az első lépés, hogy azt mondom, hogy az amerikaiakkal azonos vámot állapítok meg ? (…) akkor nem ülünk és várunk arra, hogy az amerikaiak megemeljék”.
Szerinte „abban nyilvánvalóan még Trumpnak is igaza van – hiába vagyunk e tekintetben ellenérdekeltek -, hogy az abszurd dolog, hogy az egyik oldalon 2,5, míg a másik, európai oldalon 10 százalék a vám mértéke”.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.