Kína elkezdi kiszorítani a piacáról az EU-s orvostechnikai eszközöket
Ez egy válaszlépés az Európai Unió nemrég bejelentett, hasonló korlátozására.
Ez egy válaszlépés az Európai Unió nemrég bejelentett, hasonló korlátozására.
A francia versenyhatóság szerint a vállalat megtévesztette a vásárlókat olyan leárazásokkal, amikor közvetlenül azelőtt megemelték a termékek árát.
A bevásárlóturizmushoz hasonló vásárlási láz ütötte fel a fejét a dánok körében, miután kormányuk adózással akarja a helyes étkezés felé terelni őket.
Ma egy éve szűnt meg a kötelező akciózás, a kormány azonban nem tudta elengedni, továbbra is hatósági eszközökkel próbálja alacsonyabban tartani az árakat. De sikerült?
3-4 százalékkal is megemelheti a sertés- és baromfihúsok árát az EU által a kínai lizingyártók ellen ideiglenesen bevezetett védővám, amit jövő héten akár már véglegesíthetnek is.
Az euróval szemben pedig három hónapja nem volt ilyen erős a forint.
A londoni tárgyalásokat követően aláírt megállapodás stabilizálhatja a két ország közötti kereskedelmet.
Bár a bevétel valamennyire elmaradt az elemzők által várttól, a nyereség meghaladta azt az előző negyedévben.
Egy friss kutatás is megerősítette, hogy egyre jobban erodálódik a vásárlók márkahűsége már a fejlett országok anyagilag jobban eleresztett fogyasztóinak körében is.
Az építési minisztérium „partnerekkel, érdekvédelmi szervezetekkel, érintettekkel” egyeztet a plázastop szigorításáról. A legnagyobb kiskereskedelmi érdekvédelmi szervezet, az OKSZ ugyanakkor nem is hallott ilyen egyeztetésekről. A minisztérium kompromisszumkész, de az eredeti célból nem enged – ami a jelek szerint az, hogy külön, személyre szabott állami jóváhagyás nélkül ne működhessen közepesnél nagyobb kereskedelmi egység.
Átlépte az 1900 milliárdot a hazai e-kereskedelem forgalma 2024-ben, és már minden második online vásárló rendel külföldről. A kínai Temu berobbanása átrendezte az erőviszonyokat, a magyar cégek egyre nehezebb helyzetbe kerülnek.
Az Asos szerint néhányan átlépik a jóhiszeműség kereteit, az érintettek viszont fel vannak háborodva.
Az etikus értékek egyre fontosabbak a modern fogyasztók, különösen a fiatalabb vásárlók életében. Az etikus elvek alapján működő kereskedők és szolgáltatók előnyt élveznek versenytársaikkal szemben, hisz olyan értékek mentén tevékenykednek, amelyek nemcsak vonzóbbá, megbízhatóbbá teszik őket a piacon, de pozitív hatással vannak társadalmi megítélésükre és gazdasági eredményeikre, ami egyúttal biztosítja számukra a hosszú távú, stabil sikert.
A kőolaj árfolyama kéthetes mélypontjára csökkent.
Az OKSZ főtitkára szerint a kiskereskedőket hasonló ideológiai előítéletek sújtják, mint az 1960-as években.
A végső döntést a legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács hozza meg.
A Diego új tervei szerint túllövi idén a korábbi számait. A lakberendezési üzletlánc vezetésében sem számítottak ilyen folyamatokra, a tervezett 7 százalékról közel 10-re emelkedett az árbevétel növekedése, és ha fájó is a magyar áfakulcs meg az élesedő verseny, az akciók és megnyerhető fiatal vásárlói réteg stabil üzleti kilátásokkal kecsegteti a céget Magyarországon, a régióban pedig további komoly bővülési lehetőségek akadnak. Varga Balázzsal, a Diego ügyvezetőjével beszélgettünk a cég legújabb budapesti üzletének megnyitóján.
Vannak, akik számára egészségügyi kockázatot jelenthet a fogyasztása.