#kereskedelem










Egyre fontosabb a tudatos vásárlás – így segítik a családokat a hétköznapokban

A háztartások pénzügyi mozgástere az utóbbi években jelentősen megváltozott. Az infláció, a költségek emelkedése és az általános gazdasági bizonytalanság miatt a családok egyre tudatosabban szervezik a mindennapi bevásárlásaikat. Az ár mellett azonban fontos szempont lett a minőség, az egészséges összetevők, a frissesség és a kényelem is. Ebben a megváltozott fogyasztói környezetben kiemelkedő szerepet töltenek be azok a kereskedelmi láncok, amelyek képesek egyensúlyt teremteni a kedvező árak és a magas színvonalú kínálat között.

Lidl Magyarország



Közel 2000 embernek ad munkát, és töretlenül növekszik a hazai vállalat

Közzétette éves jelentését a tisztán hazai tulajdonú BioTechUSA-cégcsoport: a gazdasági nehézségek ellenére a vállalat stabil eredményeket mutatott fel 2024-ben, bár a növekedési ütem némileg lassult a korábbi évekhez képest. Európa egyik legnagyobb étrend-kiegészítő gyártójának és forgalmazójának árbevétele 3,5 százalékkal, 93,7 milliárd forintra emelkedett, miközben az EBITDA-ja 2 százalékkal 10,68 milliárd forintra nőtt.




Megnyílt az első olyan bolt az országban, ahova akkor is bemehet vásárolni, amikor a dolgozók már hazamentek

Este 11 van, és nincs otthon élesztő? Menet közben kifogyott a pénteki házibuli üzemanyaga? Elfelejtett megvenni valamit, amire mindenképp szüksége lenne? Magyarországon eddig nem látott üzletet nyitott a Coop Szegeden – itt akár éjszaka is vásárolhat, de úgy, hogy dolgozók már nincsenek. Kipróbáltuk, mit tud az üzletlánc hibrid boltja – megmutatjuk, hogyan próbálhatja ki ön is.