A magyar őshaza szinte biztosan nem köthető – a köztudatból eddig amúgy szinte teljesen hiányzó – Dzsungáriához, de ezen a ma Kínához tartozó területen egykor élhettek olyan törzsek, amelyek kapcsolatba kerülhettek a magyarok elődeivel.
Ukrajna geostratégiai játszma helyszíne a nagyhatalmak sakktábláján, s a miérthez érdemes rápillantani a térképre – bizonygatja Tim Marshall, a témát körbejáró A földrajz fogságában című könyv brit szerzője.
Nem úgy jött, mint ahogy nagy visszhangot keltve most kivonul Magyarországról (is) „a Soros”. A civil szervezetek mentsváraként emlegetett alapítvány 1984-ben az MTA-val kötött kényszerházassággal kísértette meg a lehetetlent.
Részt vett több Habsburg-ellenes összeesküvésben, a szabadságharc után börtönbüntetést is szenvedett, Kossuth mégis meg volt győződve róla, hogy az osztrákok besúgója volt. Thaisz Elek neve rendőrkapitányként összeforrt a Budapestet a korszakban keresztül kasul behálózó korrupcióval, a főkapitányság prostitúcióval foglalkozó ügyosztályát jóformán arra tartotta, hogy védelmi pénzt szedjen a bordélyoktól, de tehette, mivel a koronázás alkalmával megmentette Ferenc Józsefet a megszégyenüléstől és ezért sokáig érinthetetlennek bizonyult.
„Levágod kopaszra a hajad, vagy az állam vág le téged!” Képzeljék el, ha egy szép napon erre az ukázra ébrednének. Az oroszok számára 325 évvel ezelőtt, 1698. szeptember 5-én egy ilyen nap jött el. Akkor vezette be a hírhedt reformdiktátor, Nagy Péter cár a szakálladót. Nyugat-Európával ellentétben az akkori Oroszországban egyáltalán nem volt bevett tevékenység a borotválkozás. Csupasz képpel járni, mint a nők és a gyerekek - ez nagyjából olyan volt, mint nekünk a tarra nyírt koponya. Némely különc úgy jár, de normális férfi, aki nem keresi a feltűnést, nem jár úgy.
Magyarország ezer éve a Nyugatot választotta, s ez a Szent István-i elhatározás minden nehézség dacára jó döntésnek bizonyult. A kormánypártok politikusai azonban felélesztik azt a zsákutcába vezető gondolkodást, amelynek szimbolikus alakja az István ellen lázadó Koppány.
A hatalomra jutott kommunisták a kommunizmus tényleges megvalósítására csak Ázsiában: Kínában, Kambodzsában és Észak-Koreában tettek kísérletet. Az első és legnagyobb szabású kísérlet Kínában zajlott le, és a világtörténelem egyik legnagyobb éhínségébe torkollott, amelybe legkevesebb húsz, de lehet, hogy ötvenmillió ember halt bele három év alatt. Miközben erről az iszonyatos katasztrófáról mindenki tudott a (viszonylag) szabad világban, Magyarországon azt írták a lapok, hogy Kína végérvényesen leküzdötte az éhínséget. Mao Ce-tung 65 évvel ezelőtt, 1958. augusztus 30-án hirdette meg a „hármas vörös zászló” programját: „nagy ugrás előre”, „szocialista építés”, „népi kommunák”.
„Az emberek nagy többsége nem kíváncsi a valós történelemre, sokkal vonzóbb a mesékben, mítoszokban, különböző hibáztatásokban élni. Ez utóbbinak ráadásul erős hagyománya van a történelmünkben” – vallja Ritter György történész, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa, aki az év elején védte meg a magyarországi németekről szóló doktori disszertációját. Szülőfalujában, Solymáron beszélgettünk.
Egyebek közt meteorológiai mérőállomást rendezett be Gustave Eiffel az általa tervezett párizsi torony tetején – mesélte budapesti látogatásakor egyik ükunokája, Myriam Larnaudie-Eiffel, aki a decemberi centenárium alkalmából felkeresi azokat az országokat, amelyekben az építőmérnök alkotott.
55 évvel ezelőtt, 1968. augusztus 21-én 0 órakor kétszázezres haderő vonult be Csehszlovákiába, amely azután félmilliósra nőtt. A katonák 2%-át Magyarország adta. 1938 után ismét magyar katonák szállták meg a Felvidéket. Csehszlovákia után Magyarország kerül sorra – ezt mondta Walter Ulbricht, a kommunista Németország führere 1968 júliusában, amikor a szovjet blokk pártvezetői összegyűltek Varsóban, hogy figyelmeztető levelet küldjenek Prágába. Két héttel később Georgij Zsukov, a Szovjetunió marsallja is odavetette a vonakodó Kádárnak: „Azért félnek a magyarok, mert tudja Kádár, hogy ők kerülnek sorra.”
A kérdés most nem aktuális, de hasonlóan nem sejtették bő fél évszázada a nyugatnémetek, hogyan talál magának helyet a társadalomban az eredetileg két évre kölcsönzött vendégmunkássereg után a második vagy harmadik generáció.
A népi mozgalom ígéretes parasztpoétát látott benne, támogatói között ott volt Féja Géza, Illyés Gyula, de az urbánus mecénás Hatvany báró is pártfogolta, ám ünnepelt költő csak a nyilasok között lehetett. Sértő Kálmán meg leginkább dicsőségre vágyott, ami azonban kérészéletűnek bizonyult, a politikai eltévelyedéséért pedig száműzték a magyar irodalmi panteonból.
Nem David Pressman az első amerikai nagykövet, akit azzal vádoltak, hogy beavatkozik a magyar belügyekbe. Ugyanezt megkapta három évtizeddel korábbi, a rendszerváltás idején működő elődje, a szokatlanul aktív – csokornyakkendőjéről elhíresült – Mark Palmer is. A diplomata egykori tevékenységéről a minap új, meglepő dokumentum került elő.
A státusztörvény végrehajtási tervezetében az szerepel, hogy tanároknak – egyelőre nem lehet tudni, pontosan mire – esküt kell majd tenniük. Volt már ilyenre példa a magyar történelemben, sőt, a rendszerváltás után is volt terv arra, hogy legyen pedagóguseskü. Szerzőnk ezekre a történeti pillanatokra tekint vissza egy szűk 120 éves időutazás keretében.
