Leginkább a multik és német cégek örülhettek a kormány gazdasági akcióprogramjának
Megint kiderült, jó Magyarországon nemzetközi nagyvállalatnak lenni.
Megint kiderült, jó Magyarországon nemzetközi nagyvállalatnak lenni.
Egy hónap alatt 13 ezerrel csökkent az alkalmazásban állók száma.
A makói fürdőfejlesztésért (is) felelős kormánybiztos bemutatta a fürdő fejlesztésének látványterveit, a befutó egy székesfehérvári cég lett, amely a kormánykedvenc West Hungária Bau elől vitte el a megbízást.
A mostani sztrájkban a dolgozók csaknem harmada vett részt.
David Solomon és több nagy befektetési bank vezetője is csak arra vár, hogy beoltsák a dolgozóikat, és már rendelnek is vissza mindenkit az irodába.
A hatóság azonnali hatállyal felfüggesztette az üzem működését, és több mint 12 tonna jelöletlen, nem nyomon követhető élelmiszert kivont a forgalomból.
A módosítás óta újra megoszthatók hírek a közösségi oldalon, a Facebooknak egyeztetnie kell a hírportálokkal.
Az eset még 2017 decemberében történt, ám csak most döntött a bíróság.
Az amerikai kormány és a törvényhozás csak kapkodja a fejét, miután rossz vége lett egy mikrobefektetők körében mémként terjedt részvényvásárlási láznak. Akadt, aki napok alatt vagyonokra tett szert, más az utolsó fillérjeit is elbukta. És kiderült, hogy a rendszer erre az egészre nincs felkészülve.
Pénzügyek a koronavírus-válság alatt és után.
Adóelőleg esetében azonban csütörtökig előre kell igényelni a csökkentést. Annak sem kell kétségbe esnie, aki lemarad a határidőről.
A szakszervezet szerdán 14 órától 24 órás munkabeszüntetést hirdetett.
Nyolc százalékos bérfejlesztést akarnak a dolgozók, míg a cég a fizikai dolgozókra vonatkozóan 2-5,4 százalékos, sávos béremelést javasol.
Német lapok beszámolói szerint az Aldi e-kereskedelemhez szükséges rendszer fejlesztésébe kezdett, de azt nem tudni, vajon más régiókba is elhozzák-e azt.
Jókorát esett a tőzsdén a Tesla-részvények ára.
A pert az a szövetség indította, amely kárpótlást vár az elmúlt hónapokban kiesett forgalom miatt.
Padlón a világhírű német söripar, ahol egyre több cég került a fizetésképtelenség határára. Állami segítségben bíznak.
A hivatásos taxisok szerint jó darabig nem fognak visszatérni a taxishiénák, sok időbe telik ugyanis, mire a vendéglátás, a turizmus és vele a taxisok magukra találnak a járvány után.
A szeszes italokon nem a tényleges alkoholtartalmat jelölték. Két kereskedelmi üzletláncot is megbírságoltak nyomonkövetési hiányosságok miatt.